-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Az MTV ostroma

Vadászok kontra szurkolók

2006. 09. 17-18-án az ország több városában tüntetések kezdődtek, részben a kormány, részben a politikai elit, részben a fennálló politikai-gazdasági világrend ellen. Hétfőn este a budapesti Kossuth térről (Országház) a több tízezres tömeg a Szabadság tér (Magyar Televízió) elé vonult, hogy élő adásban ismertesse meg az országot a tüntetések valódi céljaival. Az MTV elnöke ezt megtagadta, így az uszkve 10 ezres tömeg megostromolta a rendőrség által védett épületet, elfoglalta, majd, mivel az állami tévé az adás beszüntette, a petíciót a HírTV és a TV2 (HírTV-től átvett) élő adásában olvasták be hajnali 2 óra tájban. Ezt követően a tömeg visszavonult a Kossuth térre, a kiürült Szabadság teret és tévészékházat a rendőrség nagy erőkkel megszállta, de, hogy mi történt ott, arról már nem szól a fáma. A Kossuth téren ismét felolvasták a petíciót, majd az emberek többsége hazament, bár a Kossuth téren folyamatosan demonstrált egy több száz fős csoport (amely estére ismét töményre növekszik). A teret mintegy hónappal később minden törvényes eljárástól eltekintve hasraütésszerűen "műveleti területté" nyilvánították, jelentsen az bármit is, és elfoglalta a rendőrség. (Végül majd 4 hónap múltán sikerül indokot találni a nemzetközi trendnek megfelelő terrorveszélyben, továbbá természetesen a "szélsőségesek" is ilyenkor sietnek segítségünkre.)

A fenti tényekhez tartozik az, hogy a kezdetet megelőző vasárnap a sajtóban napvilágot látott Ferenc májusi "zártkörű" beszéde, melyben hirtelen földindulásból az mondta, hogy az elmúlt négy évben nem csináltak semmit (illetve valamit mégis, ha tönkre ment bele az ország), továbbá az elmúlt 2 évben csak hazudoztak, hogy ismételten kormányra kerülhessenek. Miután ezt a tévé, a rádió, a fridzsider és a mosógép le is játszotta a nyájas közönségnek, Ferenc maga magyarázta meg mindenhol egyszerre, hogyan is kell ezt érteni, ti. nem 4 évben nem csináltak semmit, hanem 16-ban, nem 2 éve hazudoznak, hanem 16 éve, és nem csak ők, hanem minden politikai párt. Ebből aztán világos lett, hogy Ferenc bátor, mert ez elmondta. Az önelemzés végén azt hazudta, hogy most már nem hazudnak, ami abból is látszik, hogy megszorítás és konvergencia lesz, ami ugyan messze nem hozza helyre a gazdaság helyzetét, sőt, még kilátástalanabbá teszi azt, de mivel nagyon rossz dolog, biztos nem hazugság, mert minek hazudnának rosszat, nem?

A Fidesz persze rögtön jött, hogy na tessék, megmondták előre, ami persze hülyeség, igazából például pont ez a weboldal (ti. pl. itt) mondta meg előre, mi is történik, a Fidesz meg ugyanúgy hülyeségeket beszélt, mint a kormánypártok, sőt vélhetően hazudott, lopott, csalt (volna) is, ha ő került (volna) helyzetbe. A "lelepleződés" azonban már csak "lelepleződés". Volt egy kis elbizonytalanodás ezt követően, teszem azt az MSZP-n (és a SzDSz-en) belül, de aztán, mint Lendvai Ildikó az MSZP frakcióvezetője mondta, a Párt egy emberként sorakozik fel a kormányfő mögött, mégha csak egy ember fér is el mögötte. Az előtte álló főnökével versenyben azt is kijelentette, hogy ennél a bátor balos kiállásnál nem is kell jobb indoklás a nemzeti összefogásra és felsorakozásra a kormányfő (vagy inkább Lendvai elvtársnő) mögött (annyira sok hely tényleg nincs ott, hogy mindenki mögé álljon, e tekintetben a szélesebb vállú Viktor több perspektívát nyújtana, ámbátor az MSzP Sóbinóbi által érintetlen vezetői mögött még vannak tartalékok), úgyhogy most már elég a fideszista széthúzásból.

Lendvai elvtársnő megmondta.

Valószínűleg a Ferenc mögötti helyhiány miatt némelyek - így az ellenzék, a szavazópolgárok többsége, és a kertben még nyíló őszi virágok - úgy gondolják, hogy húzzon a vérbe most már. Sőt további némelyek - ebben már viszont nincs benne az ellenzék, viszont a szavazópolgárok többsége igen, és ez lesz itt az egyik kulcs - egyenesen azt gondolják, hogy alapvetően az egész rendszer úgy hazug, ahogy van, a 16 évével, az ún. polgári demokráciájával, versenygazdaságával, Uniós képviseletével, úgyhogy itt az ideje a hatalmaskodók kiebrudalásának, vagyonuk elkobzásának, új irány kijelölésének, stb. Az MSZP, így Lendvai elvtárnő természetesen értetlenségének adott hangot, miért léteznek olyanok, akik nem fogják föl, hogy eme, hazugságok útján összeomlasztott gazdaságot csakis a hazugságok útján helyzetbe került vezetők konvergálhatják helyre, hiszen meg is mondták, hogy most már vége a hazugságnak, innentől bízhatunk bennük. Ezt mi is maradéktalanul osztottuk, és nem is értjük azóta, hogy ha mondjuk egy, gyermekét megerőszakoló (nevelő)szülő, miután lebukik, vagy önkritikát gyakorol (elvtársias légkör ugyebár), és megesküszik mindenre, ami a keze ügyébe kerül, hogy innentől frankó gondviselővé nemesbül, miért veszik el tőle a csemetét, miért hurcolják meg, és így tovább. Ki érti ezt?

Mindenesetre ennek, az alapvetően az egész társadalomban, ha más nem, tudatalatt létező rendszerellenes érzésnek egyik hajtásaként a "lelepleződést" követő hétfőtől a Kossuth téren tüntetés kezdődött a kormány és a rendszer ellen. A késő délutánra tízezres nagyságrendű tömeg többször is átadta vagy próbálta átadni petícióját közjogi méltóságoknak, vagy éppen az érintetteknek, melyben követelte kormány lemondását, a kormány tagok teljes erkölcsi és anyagi felelősségre vonását (vagyonzárolás és kiutazási tilalom mellett); követelte egy szakértői csoport felállítását, amely az ország valós helyzetét (eladósodottság) tárja fel, illetve gazdasági tervet dolgoz ki; követelte az Országygyűlés feloszlatását, az úniós képviselők visszahívását, új választások kiírását; és általában azt, hogy Magyarország a magyaroké, és ne tőkés érdekcsoportok szabad prédája legyen. További követelések is vannak, így választási és képviseleti rendszer megváltoztatása, szabad sajtó, verseny helyett együttműködő gazdaság, stb. Hétfőn este aztán mintegy 20-30 tüntető a követelésekkel (és azzal az igénnyel, hogy a média tárgyilagos információkat adjon az eseményekről) átment a Magyar Televízió székházához, hogy a követeléseket élő adásban (jelesen az igen mértéktartóan tájékozott, de szakmailag módfelett és hagyományosan alulteljesítő Baló György éppen zajló műsorában) beolvastassa. A tv-elnök Rudi Zoltán ezt egyszerűen megtagadta, néhány a petícióról tárgyaló tüntetőt pedig a biztonsági- és a rendőrség már ki sem engedett az épületből.

A comment.blog.hu egyik bejegyzése szerint: "Amikor kijöttem az MTV-ből, tíz után, (ott is dolgozom) 20 ember szerette volna ha Baló beolvassa a peticiót, annyit kellett volna tenni hogy: - Uraim, most kapta szerkesztőnk ezt a papírt, felolvasnám, Önöknek mi a veleményük? Navracsics úr, Juhász úr? Ennyi (...). De nem inkább hepciáskodott a tv, Rudi elnök a hiradó studió vasajtai mögé bezárta magát, rátolt mindent az új hírigazgatóra, kezelje ő a helyzetet, aki csak annyit tudott [tenni], hogy beszüntette az adást."

Rudi magatartása - valljuk meg, ez olyan mértékben emlékeztet a Magyar Rádió 1956-os vezetésének viselkedésére, majd az ott bekövetkezett eseményekre, hogy nem csoda, ha párhuzamot vonnak a kettő között -, a petíció beolvasás teljes értelmetlen, és szakmai szempontból is konkrétan hülyeségnek tekinthető megtagadásra (hiszen gondoljunk csak bele, milyen előnyt jelent a hírpiacon ez a lehetőség, nem, hogy utána nem kell járni, kockáztatni, kémkedni, de házhoz hozzák a legfrissebb anyagot - létezik vajon olyan elmebeteg újságíró, aki kihagyná ezt a ziccert? hát bizony létezik, és nem is kevés), illetve a tüntetők kvázi foglyul ejtése a közvetlen kiváltó oka a tévé ostromának. Rudiból azonban a média másnap már hőst és sértett mártírt csinált, ez egyben jellemző bizonyítványt állít ki a "kollégák" képességeiről és alkalmasságáról.

Lendvai elvtársnő természetesen megalkuvás nélküli éleslátással ismerte fel a TV2-n, hogy az ostrom mögött a Fidesz áll, és azt is kijelentette, hogy aki közintézményeket ostromol meg, az egyértelműen bűnöző, ellenforradalmár. Ezt el is hihetjük neki, hiszen aligha fölöslegesen koptatta a padot Marxista Egyetemen, egyúttal végre helyes képet alkothatunk az 1956-os, az 1918-as, az 1948-as eseményekről, ezek mind-mind bünözők ellenforradalmai voltak, közintézmények (rádió, nyomda, börtön) megostromlásával egybekötve.

Szili Katalin (MSZP), a Parlament elnöke sajnálta, hogy 16 év demokrácia és 2 év Uniós tagság után az ügyeket az utca intézi, és nem a Parlament vitatja be, ezzel 16 óra alatt tönkretéve 16 év építményét. Tekintve, hogy párttársa és főnöke közölte immáron az utca nyilvánosságával, hogy kettő (négy) éven át hazudoztak, és hazugsággal jutottak a Parlamentbe (később bővítette a gondolatot, ti. minden parlamenti pártra értette ezt, és az elmúlt 16 évre), úgy tűnik, a Hazug Ház Elnöke azt sérelmezi, hogy hazugok hazudozása helyett petíciókkal, tüntetésekkel teszik tönkre az országot. Érdekes ugyanakkor, hogy tulajdonképpen, jellegét és emocionális értékelését tekintve az utcai ügyintézés eme módja kifejezetten alliterál a politikai "elit" (méghogy elit, a csőcselék szó inkább illik erre) ügyintézési módjára.

Ferenc éjszakai nyilatkozata alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az ostromért a felelősség elsősorban egy kis csőcseléket terhel (itt nem a parlamenti pártok képviselőire és prominenseire gondolt), másodsorban pedig azokat, akik nyugalom helyett radikális lépésekre, az utcára szólítják az embereket. Ő nem mondott ugyan Fideszt, de elmélete oly mértékben homogén Lendvai elvtársnő hipotézisével, hogy legszívesebben rögvest Egypártba (és Foximaxira) zárnánk őket, - ha nem lennének ott.

Lendvai elvtársnő megmondta.

A csőcselékkel hovatartozásával és méretével kapcsolatos álláspont kialakulása nem volt rizikómentes. A HírTV kb. hajnali 4-ig közvetítette az eseményeket (méghozzá az egyetlen televízióként az egész világon - nem is véletlen, hogy másnap kihajították őket az MTV-ből, továbbá az SzDSz is bevágta a durcit, és többé nem nyilatkozik nekik, utóbbi miatt a csendes többség zokogása lassan elnyomja a kábeltévék zaját), így aztán mindenki, aki akarta, megfigyelhette, noha a szabad sajtó termékek spontán megállapodtak, hogy mintegy 3-400 huligánra és mintegy 1-20 ezer (kinek-kinek ízlés szerint) nézelődőre osztható a tömeg, melyek közül az előbbiek felelnek minden ostromért, tűzért, kárért, lopásért, rablásért és erőszakért, utóbbiaknak pedig már-már megköszönhető, hogy nem fordult még rosszabbra, szóval ezzel szemben a vájtszemű tévénézű igen komoly fluktuációt figyelhetett meg az ostromlók összetételében. Ez utóbbit ugyan a kereskedelmi csatornák próbálták megzavarni azzal, hogy újra és újra, ugyanazokat a drámai felvételeket játszották be, összekeverve a HírTV élőadásával, így pl. 174-szer láthattunk egy vérzőfejű 50 körüli huligánt támolyogni a lépcsőn, 294-szer pedig egy Para-Kovács Imre epigon külsejű huligánt kapaszkodni az oszlop talapzaton és tüzelni a tűzeskedőket, összeségében azonban úgy tűnik, hogy a tömeg legalább fele tevőlegesen (de - már csak hely hiányában is - nem egyszerre) vett részt az ostromban, és messze a minősített többség támogatta, biztatta azt. Aligha 3-400 emberről volt szó tehát. Nem is nagyon erőltették tehát a közvetítés idején ezt a projektet, maximum a közismerten tárgyilagos és megbízható Reuters-t idéztek be néha. Másnapra azonban, bízva abban, hogy a többség nem látta, és még inkább: nem rögzítette a közvetítést, már csak a korábban ismételgetett, szűzies objektivitással válogatott képsorok jelentek meg, továbbá zseniális meglátások arról, hogy a szövegskandálás egyértelműen futballszurkolókra utal (ti. himnuszt és szózatot üvöltözni/énekelni, illetve egyszerre kiabálni azt, hogy Táncolj Feri!, kizárólag focibarátok tudnak). Kedd délutánra már össze is állt a távolról sem összeesküvés-elmélet: szervezett Fradi és Újpest huligánok akciója rombolta le a tévét, begyakorlott és összeszokott, taktikai és stratégiai elemekkel, Szabadság téri B-közép találkozó, szóval az egész bűncselekmény-sorozat a foci miatt van. A futball, a Fradi és az Újpest vált a liberális pártok és média zsidóivá. Márpedig a Heti Hetes című bulvár-hakni "műsorból" mindnyájan tudjuk, hogy Orbán Viktor szereti a focit, így világos, hogy a Fidesz van a foci és balhé mögött.

Lendvai elvtársnő megmondta.

Máskülönben hasonlóan ellentmondó adatok maradtak fenn a rombolásról is. Mindazok, akik a Hírtévé élő közvetítését drukkolták végig, láthatták, hogy még messze a futballszurkolók betörése előtt, a biztonsági- és rendőrség által védett épület belseje már romos volt, mindenütt kosz, sár, iszap és víz állt. A helyiségek feldúlását és kirablását sem lehet egyértelműen a sportrajongókra hárítani, több weboldalon láthatóak helyszínen készült felvételak, ezek a később szétromboltnak nevezett termeket a fradisták távozásakor még éppnek, érintetlennek mutatják. Az MTV egyébként rutinból, problémamentesen kezdte és folytatta keddi (és további) adását, ami egy Fradi-Újpest meccstől megroggyant médium esetén legalábbis kérdéses lett volna. Az, hogy a népek többsége szerint az MTV az egy állami pénztemető, ahol sok, fölösleges és tehetségtelen "műsorkészítő" és cég irgalmatlan pénzeket nyel el, ahol az állami támogatáson túl reklámmal folyik el a műsoridő, és amelynek kínálata legfeljebb a szintén nézhetetlenül gagyi kertévékkel vetekszik, a minimum ízléssel nem; úgyhogy ha véletlen bezárna, legalább spórolnánk valamit - ez már aligha kérdéses. De kedden adni kellett, hiszen ott volt a sok profi újságíró, aki músort akart csinálni, és a sok, a hazáért aggódó, önfeláldozó politikus, akire rájött háromnapos szófosás.

Kedd este 9 után például Lendvai elvtársnő (igaz Ferenc szavainak hatására, de) végre elgondolkodott a kormányfő háta mögött, és rájött, ő is hazudozott, és elhitte, hogy nem is hazudik.

Baló György szintén este Viktorral vitatkozott azon, hogy a kormány legitim-e (Baló szerint), vagy sem (Viktor szerint). Máskülönben a Btk. 211. szakaszának ismeretében Viktornak van igaza, a kormány ugyanis bűncselekmény útján került pozícióba.Abban viszont nincs igaza Viktornak, hogy az ellenzék nem osztozik ebben, vagy bármi másban, amit Ferenc elmondott májusban.

(Folytatják)

2007. 02. 07. 23:44:14
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
képviselő zene globális gentoo történelem, egyébként különben web politika képviselő amerika orosz linux orosz, internet történelem angol történelem az politika a webáruház globalizmus kormány a online áruház linux, web angol zene és izrael gazdaság politika hír történet, képviselő, hír angol,. bulvár és globalizmus linux online áruház, bulvár vagy bulvár hír különben web, gentoo web a párt továbbá globalizmus történelem az, továbbá orosz gentoo egyébként mert, online áruház egyébként inebhedj amerika illetve állam izrael kultúra, izrael angol különben, online áruház internet mert, izrael továbbá online áruház társadalom a, és gazdaság párt bulvár mert politika párt gazdaság web egyébként globális gentoo társadalom webáruház online áruház gentoo, inebhedj portál angol történelem internet és gentoo mert illetve globális orosz internet egyébként társadalom mert képviselő zene izrael inebhedj társadalom történet web továbbá az illetve globális, kultúra orosz portál továbbá. állam egyébként képviselő, gazdaság társadalom mert gazdaság a politika, magyar amerika linux inebhedj történelem, az globalizmus portál gentoo hír mert izrael gentoo
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
webáruház egyébként gazdaság párt parlament történet bulvár illetve kultúra a, különben illetve továbbá állam portál globalizmus magyar gazdaság bulvár angol hír történet, inebhedj politika izrael webáruház linux portál történet amerika képviselő globális globalizmus mert parlament párt politika és magyar globális internet bulvár izrael vagy internet angol bulvár inebhedj globális, továbbá képviselő. parlament illetve webáruház a online áruház orosz inebhedj állam inebhedj politika képviselő angol linux orosz web, különben egyébként amerika web az webáruház történet parlament egyébként zene vagy internet, webáruház, különben globalizmus állam illetve globalizmus parlament izrael orosz, továbbá angol vagy online áruház képviselő kormány, izrael politika különben orosz társadalom orosz zene illetve internet gentoo különben gentoo párt, hír egyébként izrael globális képviselő, állam globalizmus online áruház mert gazdaság és párt politika magyar vagy amerika állam linux zene amerika történet vagy. webáruház, linux képviselő internet, állam internet az társadalom az, magyar a gentoo parlament továbbá angol online áruház párt, különben, illetve kormány, párt egyébként kormány
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
gazdaság képviselő portál. különben vagy párt az, történelem angol, orosz parlament. továbbá állam parlament internet, parlament inebhedj párt továbbá linux amerika, politika és továbbá állam kultúra magyar és internet történet párt továbbá online áruház párt társadalom amerika párt izrael politika egyébként magyar kormány párt illetve társadalom online áruház magyar párt vagy továbbá webáruház magyar különben állam gentoo webáruház különben zene, az gazdaság az mert orosz online áruház webáruház parlament történet és orosz történelem az parlament politika internet web parlament illetve izrael web vagy történelem, illetve hír globalizmus zene orosz képviselő mert linux az internet, inebhedj különben az továbbá magyar történet angol párt webáruház egyébként és mert. párt, az kormány bulvár különben mert online áruház az globális parlament web gazdaság bulvár és, zene web gentoo történelem angol képviselő linux párt, web parlament zene, illetve globalizmus továbbá vagy, az kultúra, parlament web angol parlament gazdaság különben kormány gentoo zene egyébként az portál kormány amerika, különben,
ab