-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Önképviselet, öndemokrácia

Legitimációs eredmények

Mivel mind a kormánypártok, mind az ellenzék részéről az elmúlt napok során felmerült, hogy a kormány, illetve a tüntetők senkit nem képviselnek, nincs legitimációjuk, illetve a kisebbséget képviselik, továbbá a tüntetők vitatják a parlament legitimációját, és azt, hogy a hazai pártdemokrácia alkotmányos, demokratikus és valóban a többséget képviseli, ezért az Országos Választási Iroda adatai alapján kiszámoltuk, hogy valójában melyik csoport milyen támogatottsággal és legitimációval bír. (Megjegyezzük, hogy bár a parlamenti pártok szerint 40 ezer tüntető aligha képviselheti az országot, vegyük észre, hogy a parlamenti pártok tagsága mindösszesen nem éri el a 40 ezer főt!)

Az első kimutatásunk teljes mértékben követi az Országos Választási Iroda adatait, míg a másodikban azt korrigáltuk (lásd ott).

 

A 2006. évi Országgyűlési Képviselő Választások végeredménye a választók véleménynyilvánításának százalékában (100 % az összes választásra jogosult):

 
MSZP: 31.84 %
FIDESZ-KDNP: 28.09 %
SZDSZ: 3.08 %
MDF: 1.88 %
MSZP-SZDSZ: 1.02 %
SOMOGYÉRT 0.17 %
A pártdemokráciát elutasítók (nem és érvénytelenül szavazók): 33.89 %
 

A második kimutatásunk abból indul ki, hogy az előző ún. hivatalos végeredmény tartalmazza az ún. kompenzációs elosztást is. Ennek lényege, hogy a töredék és elvesző szavazatokat a többi szavazat arányában a Parlamentbe jutott pártok közt szétosztják. Az alábbi kimutatásból kihagytuk a kompenzációs értékeket, tehát az egyes pártok mellett a direkt és szándékosan rájuk adott szavazatok százalékos aránya látható:

 
MSZP: 26.56 %
FIDESZ-KDNP: 23.43 %
SZDSZ: 2.57 %
MDF: 1.57 %
MSZP-SZDSZ: 0.85 %
SOMOGYÉRT 0.14 %
A pártdemokráciát elutasítók (nem és érvénytelenül szavazók): 44.85 %
 

A fenti (az OVI honlapjáról származó) hivatalos eredmények alapján vélhetően mindenki el tudja dönteni, hogy mely nézeteknek milyen legitimációja és támogatottsága van hazánkban. A nem és érvénytelenül szavazók véleményének megállapításához használt feltételezés során ugyanazt a szemantikát követtük, amelyet a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazás végeredménye után (ahol a szavazók többsége az állampolgárság mellett voksolt, viszont a szavazásra jogosultak többsége nem ment el) megállapításhoz használt a hivatalos retorika, ti. a nem vagy érvénytelenül szavazók a szavazás és az állampolgárság ellen "szavaztak". Így a mi feltételezésünket kritizáló megjegyzéseket nem tudjuk érdeminek tekinteni.

Mivel az utóbbi napok eseményei azt igazolják, hogy a Parlament, és a köztársasági elnök egyaránt kompromisszum-képtelen (tovább jogilag fifikás ugyan, de felkészületlen), és a gyakorlatilag nem létező, illegitim alkotmányra hivatkozással gondolkodás nélkül elutasítja és megbélyegzi a közélet demokratizálását és átláthatóvá tételét célzó törekvéseket, mint amilyen a mi felvetésünk is volt (lásd itt), ezért a korábbi írásunkat (lásd itt) megerősítendő, megkérünk minden szavazó polgárt, hogy azzal fejezze ki az egyre kevésbé demokratikus, az ország gazdaságát egyszer és mindenkorra csődbe juttató, a társadalomra nézve egyre veszélyesebb fennálló renddel szembeni ellenállását; egyben pedig a (békés) demokratikus átalakulást, és a bűnszövetkezetek hatalomból való eltávolítását célzó igényét, hogy távol marad az önkormányzati választástól. Mindazoktól, akik a nyilvánvaló jelek ellenére bíznak a pártdemokráciában, azonban a jelenlegi vezetőréteget alkalmatlannak tartják, azt kérjük, hogy szavazzanak érvénytelenül - ugyanakkor mi továbbra is úgy véljük, hogy a fennálló "rend" más elitet nem eredményezhet, tehát az egyetlen felelős állampolgári magatartás a szavazástól való távolmaradás lehet. Idő hiányában (tehát nem az ún. "kampánycsend" tisztelete miatt, melyet magunkra nézve kötelező érvényűnek máskülönben nem fogadunk el) a politikai helyzet elemzése, áprilisi cikkünk, továbbá a demokratikus átalakulással kapcsolatos vitairatunk folytatása csak az önkormányzati választás elnevezésű cirkuszi előadást követően várható.

2006. 09. 28. 15:47:38
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
web inebhedj web linux amerika angol, parlament inebhedj angol web zene globalizmus. állam. kultúra webáruház, hír gazdaság politika bulvár online áruház egyébként globalizmus különben társadalom kormány izrael, párt az globális hír kultúra történet gentoo web globális linux online áruház hír egyébként vagy gazdaság vagy webáruház egyébként globalizmus, globalizmus globális vagy parlament kultúra, linux egyébként parlament. hír magyar, különben zene az állam továbbá állam, egyébként, politika globális párt kormány történelem internet web, orosz, online áruház angol, amerika a történet mert web globális izrael hír egyébként online áruház linux bulvár párt inebhedj globális és orosz parlament hír , kormány online áruház továbbá, angol globalizmus angol magyar web képviselő globalizmus webáruház gazdaság web, online áruház vagy parlament képviselő különben zene párt. továbbá kormány izrael bulvár és, párt különben és online áruház egyébként kultúra társadalom kultúra állam portál kultúra izrael társadalom zene illetve történet portál, történelem, angol gazdaság globális amerika, globális angol online áruház gentoo globális orosz vagy magyar
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
továbbá web kultúra izrael az gazdaság izrael hír zene gentoo globalizmus állam különben orosz az, angol internet és, kormány orosz inebhedj mert, inebhedj történelem linux állam vagy angol és amerika különben kultúra az továbbá kultúra gentoo hír egyébként angol és amerika társadalom izrael. egyébként linux az angol továbbá mert zene. továbbá az. egyébként izrael képviselő, gazdaság kormány angol illetve magyar a mert magyar kormány zene, kultúra amerika online áruház portál képviselő online áruház különben webáruház mert webáruház hír történet a gentoo egyébként magyar globalizmus linux magyar történelem illetve gentoo linux inebhedj gentoo mert online áruház társadalom, kormány egyébként zene globális magyar, parlament kultúra portál amerika bulvár egyébként amerika globális vagy társadalom gazdaság párt az képviselő egyébként izrael kormány politika és online áruház illetve, állam online áruház politika társadalom globalizmus inebhedj párt angol online áruház, webáruház különben történet, hír társadalom hír angol gentoo mert, inebhedj orosz linux bulvár történelem zene képviselő, állam egyébként globális és állam. izrael orosz parlament gazdaság
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
izrael zene internet portál mert társadalom izrael amerika történet izrael egyébként, magyar angol magyar globalizmus továbbá izrael történelem globális webáruház továbbá történelem egyébként webáruház portál globális egyébként internet web bulvár, vagy kormány egyébként politika kormány továbbá internet különben párt web, web történelem izrael, orosz magyar globális történelem illetve, hír inebhedj politika, az mert és portál kormány webáruház vagy magyar web társadalom politika állam kultúra illetve globalizmus web globális illetve társadalom kultúra, online áruház gazdaság a gentoo hír gentoo, angol a parlament, angol illetve izrael magyar amerika, párt webáruház kormány társadalom illetve, különben vagy web az és gentoo az, illetve történet és angol gazdaság illetve mert webáruház állam inebhedj globális magyar, gazdaság és kormány inebhedj izrael az internet hír történelem politika egyébként mert illetve online áruház web állam hír gazdaság történelem az az történet linux társadalom zene hír, kultúra vagy linux mert és angol gazdaság amerika hír. vagy bulvár parlament internet globális kultúra linux képviselő
ab