-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Közös lista

Egységben az euro

Hat igen. Ma Peter bejelentette, hogy a Nagy Nemzeti Megbekeles es Takarekossag jegyeben esszerunek tartana, ha az orszaggyulesi kepviselok letszamat 2006-ig 250 fore csokkentenek a torvenyalkotok, tovabba, ha az europai parlamenti valasztasokon a magyar parlamentben kepviselettel rendelkezo partok egyetlen kozos listat allitananak.

Ha eltekintunk az affele savanyu megkozelitesektol, hogy az egesznek alapvetoen valasztasostol es uniostol semmi ertelme, de meg inkabb semmi haszna, ellenben kara lesz szamunkra; meg az olyan rosszmaju kekeckedesektol, hogy ez mar volt egyszer, a listat Hazafias Nepfrontnak hivtak, szal ezeken a jozan paraszti megkozelitesen felul emelkedve, mint egy idealis anti-antiszemita tortenelemszakos egyetemista, akkor be kell latnunk, hogy logikus ervek szolnak Peter javaslata mellett, meghozza fiskalisak.

A helyzet ugyanis a kovetkezo.

A nepuralom (demokracia) hagyomanyainak (nem elmeletenek, hanem gyakorlatanak!) szabalyai szerint ugyanis a helyzet az, hogy a megvalosulo egyesult Europaba kepviseloket kozvetlenul nem valaszthat a magyar polgar (itt gondolom valami erettsegi szintet szokas hianyolni, illetve jol jon meg a Janostol idezett "tortenelmileg igy alakult ki" fordulat), hanem, mivel ugyis van ervenyben levo orszaggyulese, abban meg partok, hat csak a partokra lehet szavazni. A partok listakat allitanak (mert rendesek, es nem akarjak, hogy ugy erezze a valaszto, hogy nem csinalnak semmit, ugyhogy listakat hoznak letre, igazabol hagyomanytiszteletbol, mert a listan levok tulajdonkeppen nem is akarnak kepviselok lenni, de legalabbis hezitalnak; es kampanyolnak mint az allat), a valasztok meg dontenek, hogy melyik part(ok) listaja tetszik es kesz is. Ha meg van a valasztas, akkor aztan a part elkuldi az embereit az eu parlamentbe, es ott erdekeket kepviseltet veluk (ez a resz amugy a partok reszerol teljesen szabadon valasztott).

Tehat a valasztas tetje az, hogy melyik lista legyen a befuto. A partok pedig az alapjan dontenek a kepviselokrol, hogy milyen aranyban kapott szavazatot a listajuk. (A posztszocialista-prekapitalista, maskeppen a prehisztorikus magyar demokraciaban a partlistak celja az volt, hogy az ilyen aranyok alapjan torteno kepviseloi hely-elosztasoknal a listan betoltott sorrend alapjan reszesuljenek a partok kegyeltjei a valasztok szolgalasanak privilegiumabol, de ezt szerencsere a globalis informacios sebeszetekre megelozo csapasokat mero demokracia mar tulhaladta jol.)

Marad meg persze 1 problema, a valasztasokon reszt is kell venni. Erre vonatkozoan %-os kotelem van (a valasztasra jogosultak X %-anak kell ervenyes szavazatot leadni) - igaz, csak az elso forduloban. Amennyiben valamilyen okbol az sikertelen (nem ment el a budos parasztja szavazni, vagy osszevissza szavazgatott, es igy egyik jelolt se kapta meg a szuksegest pluszt), masodik fordulo mar rusztikusabb, aki jon, jon, aki nem, nem, a legtobb szavazatot kapo a kiraly (csak legalabb 1-et kapjon).

Namarmost Peter elmeletenek helyessege itt kristalyosodik ki, mint penzugyminiszteriumi koncepcio az allamhaztartasi deficitbol. Gondoljuk vegig ugyanis logikusan: hacsak 1 lista van, akkor csak 1 lista kozt oszlik meg az osszes szavazat, ergo nem oszlik meg. Tehat tuti, hogy az osszes szavazatbol mar az elso forduloban megkapja a dicsoseghez szukseges aranyt. Akkor mar csak a reszvetel hibadzhat. Es ha nem mennek el elegen, akkor mi van? Meg egy fordulo, ugyanerre az egy listara, de akkor mar mindegy, mennyien mennek el. Ha elokapjuk porosodo manager-calculatorunkat a homsoppingos szekreny melyerol, es osszeadogatjjuk a fentieket, akkor az jon ki, hogy nincs is szukseg az egesz valasztasra, hiszen ugyis csak 1 dolgot lehet elerni a valasztason, legyen barmilyen eredmeny: az osszes kepviselot az egyetlen kozos listat allito partok adjak. Es ha valasztas nem kell (ami pedig onmagaban se csekely osszeg), nem kell sem valasztasi, sem eu-s kampany (ezek pedig megint tekintelyes koltsegek). Tehat pironkodva bar, de be kell ismernunk, Peter jo kereskedo, ez a megtakaritas mellbevago gyorsasaggal kikapja az allamkasszat - az amugy vitathato - allamhaztartasi hiany-problemabol.

Igy aztan teljes joggal torhetjuk fejunket ontudatos polgarkent azon, hogy a PM utan hogyan segitsunk ezuttal a Parlamentnek a kozos lista nevenek kitalalasaban. Mivel sajnalatos modon a nepfront kifejezest a szelso (?) bal, a nemzeti front-ot pedig a szelso (?) jobb lotte le, lehetne pl. Urfront (Ur frontjanak so'sincs vege), mi azonban az EU ertekek tortenelmi melysegu tomeggyilkos alakjaihoz fordulnank, mint Napoleon, Barbarossa Frigyes es tarsaik, es az Europa Front-ot javasolnank.

Es mikor igy megnyugodva rapippantunk, mar fel sem merul bennunk, hogy lista ide vagy oda, ezt az egesz kampanyos-valasztasos szarakodast mar most meg lehetne sporolni, mivel nekunk semmi kozunk hozza. Nem nekunk lesz.

Ugyhogy VV Pandora.

2004. 02. 16. 23:57:40
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
kultúra bulvár portál politika, web képviselő, portál gentoo orosz mert internet gazdaság web és gentoo különben társadalom orosz linux parlament, mert illetve zene gazdaság linux és különben, globális izrael inebhedj a az kormány magyar, történelem állam izrael különben inebhedj parlament, globális társadalom. online áruház, orosz párt állam, kultúra egyébként magyar gazdaság egyébként politika kultúra továbbá magyar történet internet zene társadalom továbbá az, linux magyar angol az történet társadalom webáruház, izrael inebhedj zene izrael portál kormány angol amerika globalizmus különben a. gazdaság hír politika online áruház magyar állam gazdaság internet állam politika vagy különben illetve történelem web linux zene, képviselő webáruház egyébként társadalom politika amerika párt képviselő izrael angol kormány orosz webáruház, amerika egyébként bulvár webáruház illetve politika illetve inebhedj linux mert illetve globalizmus inebhedj izrael globalizmus internet webáruház az, a globális kultúra izrael párt web amerika vagy különben gentoo parlament továbbá,. továbbá a az továbbá online áruház politika különben, amerika globális portál képviselő online áruház
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
angol amerika portál történet izrael zene hír inebhedj gazdaság különben magyar bulvár a gazdaság és hír amerika állam orosz továbbá a linux amerika politika történelem állam parlament kormány az bulvár izrael magyar, kultúra zene web magyar linux az inebhedj és inebhedj, linux izrael és web az mert képviselő , web társadalom globalizmus inebhedj magyar webáruház politika hír mert. internet különben képviselő gazdaság továbbá állam gazdaság a hír politika kormány párt portál állam, illetve online áruház mert társadalom állam bulvár hír történelem, történelem történet webáruház inebhedj online áruház képviselő vagy kultúra mert online áruház képviselő gazdaság a továbbá web magyar társadalom egyébként parlament zene gentoo és web internet állam kormány webáruház globális történet orosz kormány az izrael bulvár továbbá állam angol, hír orosz amerika a web gentoo linux kultúra orosz gentoo orosz kormány egyébként az globális orosz a izrael képviselő különben zene párt kultúra izrael történelem online áruház orosz, a inebhedj egyébként vagy mert egyébként bulvár állam linux történet bulvár gentoo
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
globális kultúra inebhedj online áruház parlament , magyar az webáruház hír továbbá parlament és állam angol, internet társadalom internet zene képviselő, webáruház történet, hír inebhedj. globális kormány gentoo az orosz zene különben, portál inebhedj politika, továbbá társadalom mert portál vagy orosz és globalizmus online áruház politika társadalom web politika magyar portál internet az párt történelem hír online áruház amerika web amerika történet gazdaság internet történet az társadalom, és magyar kultúra zene inebhedj online áruház zene globalizmus amerika web gazdaság gentoo globalizmus és izrael magyar online áruház illetve különben gentoo globalizmus történelem kormány. izrael globalizmus kultúra és hír társadalom, angol online áruház globalizmus kultúra, továbbá kormány politika online áruház gentoo bulvár képviselő politika képviselő kultúra társadalom, zene kormány párt és amerika történet inebhedj web linux a magyar webáruház történet, hír mert parlament gazdaság zene a állam párt illetve mert izrael társadalom magyar,. zene az internet, a zene amerika bulvár angol web online áruház történelem , kultúra,
ab