112

Demokrácia gondolatkisérlet I. rész

Mai írásunkban egy olyan elmélkedés közlését kezdjük meg, mely azt a problémát fejtegetné, hogyan lehetne a magyar demokráciát békés úton megreformálni ahhoz, hogy az ország mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben egy reális jövőképhez jusson. A jelenlegi állami és társadalmi struktúra, az elmúlt 18 év gazdaságpolitikája - mint erre uszkve 2 évtizedes bizonyítékot adott - teljesen alkalmatlan a problémák felszámolására, sőt csökkentésére is. Bármit is állítanak a politológusok és közgazdászok, a jelenlegi, állandó reform és küldetéslázban élő hatalmi elit csak elmélyíteni képes a válságot, megoldani nem. Véleményünk szerint az állítás, hogy ennek az elitnek, vagy elképzeléseinek ne volna legalábbis egyenértékű alternatívája, finoman szólva ostobaság, vagy hazugság. Jelen írásunk tehát egy gondolatkísérlet, és egyben vitairat is, amely felsorol néhány szükséges lépést a kivezető úton.

Alkotmányozó nemzetgyűlés új Alkotmány megalkotása végett

Elsőként is azt kell látnunk, hogy hazánknak nincs érvényes Alkotmánya, úgy általában 1949-től, de ami még súlyosabb, 1990 óta sem. A legendák szerint van egy alkotmánytervezet az Igazságügy Minisztérium berkeiben, ami azonban valamilyen okból nem nyilvános, hozzáférhetetlen, a hivatalos oka a "csak" és a "befejezetlen" között mozog, ami ugyebár érthető, tulajdonképpen mi közünk is van hozzá, és miért is szólnánk bele akárcsak a kodifikációs folyamatba is. Az 1949-es alkotmány a Magyar Dolgozók Pártja (Rákosi és Gerő) Központi Bizottsága által megalkotott iromány, amelyett a 100 %-ban az MDP uralta Parlament fogad el a hagyomány szerint augusztus 20-án. Ez az alkotmány van hatályban a jelenlegi politika elit szerint azóta is, toldozgatások, foldozgatások mellett.

Az Alkotmány, mint nevéből is kitűnik, a legalapvetőbb törvény. Ez a törvény szabályozza a társadalom és az állam alapvető működési szerkezetét, az ún. hatalmi ágak, a törvényhozás, végrehajtás és bíráskodás rendszerét és kapcsolatát, a közjogi méltóságok szerepét, az Alkotmány a jogszabályok (törvények) alapja. Ebből következően az Alkotmány egy széles nemzeti (népi) konszenzus, együtt-tárgyalás eredménye, amelyet a választók többsége kinyilvánítottan elfogad. A jelenlegi Alkotmánynak hívott irományt azonban az MDP KB "konszenzusa" hozta létre, az Alkotmánynak alárendelt (távolról sem demokratikusan választott) Parlament fogadta el, és azóta is a mindenkori Parlament módosítgatta. Ennek abszurditása és így az Alkotmány, sőt de jure az arra épülő jogszabály-rendszer érvénytelensége teljesen nyilvánvaló. Vélhetően az APEH sem fogadná el egy ellenünk folyó vizsgálat során, hogy bár az általuk használt jogi környezettel ellenkező pénzügyi tevékenységet folytatunk, ellenben mi magunk ezt módosítottuk, létrehoztunk egy külön ránk vonatkozó kiskaput, amelynek köszönhetően a bűncselekménynek, szabálysértésnek tünő tetteink legitimációt nyernek, vagyis ártatlanok vagyunk. (Ebből a szempontból Monty Python-t idéző groteszk, mikor a jelenlegi Parlament, ahelyett, hogy tárgyalásokat kezdene a tüntetőkkel, mint ahogy azt tették a taxis-sztrájk, vagy a gazda tüntetések idején, elfogad valamiféle teljesen súlytalan (habiszti) nyilatkozatot az alkotmányos rend megőrzésének fontosságáról - hiszen a tüntetők egyik követelése éppen egy alkotmány lenne.)

(Nem tudjuk megállni, hogy közbe ne szúrjuk, miközben az SZDSZ és az MSZP folyamatosan azzal a vádolja a máskülönben bagolyköpetnyit sem hitelesebb FIDESZ-t, KDNP-t és MDF-et, hogy az utcára viszik a politikát, szűzies ártatlansággal (vagy előrehaladott agyérelmeszedéssel) elfelejti, hogy bizony az utcai politizáláshoz, a "csőcselék randalírozásához", mint fegyverhez ők nyúltak elsőként, mintegy ők hozták divatba a taxis-sztrájkkal, igaz anno ezt ők éppúgy tagadták, mint most az ellenzék (viszont a jelenlegi már rég nem az ellenzékhez kapcsolódik), és akkoriban ezt még állampolgári engedetlenségnek hívták, nem köztörvényes bűncselekménynek, mindössze a rendvédelmi miniszterek gondolatai hasonlatosak, akkor is, most is rendkívüli állapottal és fegyverhasználattal fenyegetőztek. Csakhogy az akkori kormány tárgyalásokat kezdett már a 2. napon a tüntetőkkel.)

Az új Alkotmányt egy Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek kell előkészíteni, megtervezni, nyíltan, társadalmi vitát folytatva, és ez kétségkívül nem rövid folyamat, akár éveket vehet igénybe (az elmúlt 16 év legalább erre elegendő kellett volna, hogy legyen, tapasztalataink azt mutatják, hogy Ferenc kétségkívül igazat mondott, amikor azt állította, az elmúlt 16 évben hazudtak, és egyben nem tettek semmit az ország érdekében, annál inkább az ország ellenében a saját érdekükben, pártállásra tekintet nélkül). Az elkészülő Alkotmányt pedig népszavazásnak kell szentesíteni.

Az új Alkotmánynak a népfelség elvén kell alapulnia. A népfelség elvét manapság (a felületesen tájékozottak) a francia felvilágosodáshoz, így Rousseau-hoz kapcsolják, amelynek lényege, hogy a nép a legfelsőbb grémium, minden jogok forrása és a priori gyakorlója. A rousseau-i elvek a gyakorlatban a hazai pártdemokráciához hasonló mutánsokat eredményeztek, hiszen a nép mint minden jogok forrása, és minden döntések meghozója, egy meghatározó grémium "ellensúlya" hiányában hajlamosítható önmaga ellen fordulni (a "periodikus választás előre meghatározott oligarchikus csoportok (politikai pártok) képviselői között" rendszere ennek jó példája). Ha a választópolgárok kezében van minden hatalom, és minden döntés, annak eredménye előbb-utóbb az lesz, hogy a polgárok megváltoztatják a struktúrát, és döntéseikkel kizárják magukat a döntésekből.

A népfelség elvének jóval régebbi, és jóval komolyabb biztosítékát jelenti a Szentkorona-tan. Itt a Szentkorona, mint jogi személy minden jogok elsődleges forrása, a nép, a birtok, a tulajdon, stb. mind a Szentkorona-részei. Ez az a biztosíték, amely lehetővé teszi, hogy a polgárok ne változtathassák meg azt a struktúrát, amely számukra a döntési jogot biztosítja. Nem királyságról és uralkodóról, és nem vallási ereklyéről van szó, az elnevezés ellenére nem a római pápához kapcsolódik, nem a katolikus (vagy bármely más) egyházhoz, nem papok, és nemesek, nem bárok és grófok uralmáról (és nem is István/Vajk teremtette). Mindazok, akik most ismerkednének meg ezzel, ahelyett, hogy (hely és idő hiányában) itt olvasnának részletes magyarázatot, egy leegyszerűsített, de kiindulási pontnak (némi fenntartással) megfelelő általános leírást találnak itt.

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés munkáját nagyrészt nem úgy kell elképzelni, mint egyfolytában ülésező társaságét. Ez egy lassú és alapos folyamat, főként kisebb, együttműködő közösségek műhely munkáiból áll össze (hasonlóképpen az internethez, amely hálózatok hálózata). Ezek a csoportok célszerűen önkéntes jelentkezés után válnak tagjaivá a Nemzetgyűlésnek. A jelentkezésekre legalábbis 2-3 hónapos határidőt kell biztosítani, és szűrési feltételéül kellene támasztani azt a kritériumot, hogy Magyarországon bejegyzett társadalmi szervezetek (nem pártok, és nem gazdasági szervezetek) válhatnak a Nemzetgyűlés tagjaivá. Egyéb előszűrő rendszert nem lehet felállítani, és nem is érdemes, ha egy bejegyzett szervezet kéri, akkor meg is kapja a tagságot. A 2-3 hónapos határidő fontossága abban áll, hogy a társadalom megismerje a Nemzetgyűlés céljait és elveit, továbbá, hogy adott esetben még bejegyzés folyamata alatt álló, vagy alá kerülő szervezetek is lehetőséget kapjanak a munkában való részvételre.

A teljes bruttó államadósság felülvizsgálata, és újratárgyalása

A bruttó magyar államadóssággal kapcsolatban (amelybe beleértjük mind a magyar állam által közvetve vagy közvetlenül felvett különböző hitelek tőkeértékét és az arra épülő kamatos kamatokat, mind az állami garanciával felvett magáncélú vagy üzleti hitelek tőke és kamatrészeit, mind pedig az állami költségvetést befolyásoló értékű hazai vállalkozások, szervezetek és magánszemélyek tőke és kamattartozását - tehát minden olyan adósságot, melyek visszafizetésében részben vagy egészében minden magyar állampolgár érintett) nincsenek megbízható információink. Nem tudjuk a mértékét (ezen az weboldalon több ízben is 100 milliárd dollár körül becsültük meg - ez azonban semmivel sem megbízhatóbb adat, mint bármely más), nem ismerjük útját, haszonélvezőit, és nem tudjuk milyen és miért olyan (vélhetően nem kedvező) feltételek mellett történt a felvételük.

Ezek a folyamatok és azt felügyelő szabályok azonban nem létezhetnek a törvények felett. Amennyiben valaki a rábízott értéket nem megfelelően kezeli (hűtlenkezelés, sikkasztás, csalás), az büntetőeljárás hatálya alá tartozik. Amennyiben egy polgári szerződés valamely fél számára aránytalanul nagy előnyt vagy hátrányt eredményez, az a szerződés semmis. Amennyiben valaki bármely tevékenységért aránytalanul nagy előnyhöz, ellenszolgáltatáshoz, jövedelemhez jut, azon jövedelme stb. jogosulatlanná válik, illetve visszatérítési kötelezettség is terhelheti. Ezek hatályos, a magyar állampolgárokra és azok szerveződéseire, továbbá a hazánkban működő bármely természetes vagy jogi személyre (a hitelek felvételenek időszakára vonatkozó inercia-rendszerben is) kötelező érvényű jogi előírások.

A magyar állam 1973 és 1989 között kb. 1 milliárd dollár nettó tartozást halmozott fel, amely az átütemezések, kiváltó hitelek és a kamatos kamatok rendszerében, folyamatos, és a költségvetés egyre nagyobb százalékát felemésztő törlesztés mellett 1991-ben 22 milliárd bruttó tartozásra rúgott. (A kamatos kamat rendszere a matematikában exponenciális hatványként ismert, amely hiperbolát ír le, azaz az első szakaszban aránylag kisebb méretű, de folyamatos, a tőkét jelképező X-tengelytől való távolodás után meredek növekedésbe kezd, és a végtelent jelképező Y tengellyel felállított párhuzamoshoz közelít. A klasszikus példa szerint, ha Krisztus születésekor évi 5 %-os THM-re felvett volna a magyar állam 1 Ft-ot, akkor törlesztőrészleteket nem számítva ma a tartozás több, mint 32.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000 Ft lenne.) Ugyanakkor 1989 és 2006 között gyakorlatilag (közismerten vitatott módon) megszabadult az állami vagyontól, noha elvben a hiteleket éppen az állami vagyon gyarapítása és (csúnya szóval) intenzifikálása végett vette fel, s amely állami vagyon lett volna hivatott kitermelni a tartozás visszafizetéséhez szükséges összeget. Az állami vagyon privatizálása után azonban az állampolgárokra nehezedő törlesztés tovább nőtt, részben a kamatok miatt, részben pedig újabb hitelek felvételének eredményeként. Ebben rendszerben sem matematikai, sem fizikai értelemben nemhogy az adósság visszafizetésére, de a tartozás növekedésének megállítására sincs remény, ugyanakkor az államháztartási hiány messze legmeghatározóbb oka az államadósság. Ezt semmiféle megszorító csomag, konvergencia-program, adónövelés, életszínvonal-csökkentés, bérstop és privatizáció nem képes megoldani. Mindazok, akik mást állítanak, tévednek, rosszabb esetben hazudnak, ha pedig ne adj' Isten közgazdászok, akkor szakmai értelemben is kontárok (a józan paraszti ész teljes hiányáról nem is szólva).

Ezt az állapotot összevetve a fentebb leírt, a mindennapi életből jól ismert törvényi szabályozásokkal, világos, hogy elsőként meg kell állapítani az államadósság pontos összegét, meg kell vizsgálni az erre vonatkozó hitelszerződéseket, azt, hogy kik és miért ilyen feltételek mellett fogadták el, és rótták az állampolgárok vállára ezt a terhet. Elő kell venni a hitelek felhasználását, azokat, akik a döntési és végrehajtási folyamatokban meghatározó módon részt vettek. Újra kell vizsgálni a privatizációt, az okokat, a lebonyolítást, a bevételeket, és azok felhasználását. Minden esetben, ha törvénytelenség, etikátlanság vagy erkölcstelenség gyanúja merül fel, büntető eljárást kell indítani. Bűncselekmény útján szerzett vagyont, értéket ki kell sajátítani, az okozott kárt lehetőség szerint meg kell fizettetni az okozóval. Jogtalannak kell tekinteni az olyan műveleteket is, amelyeket ma divatosan "talán etikátlan, de nem törvénytelen" jelzővel szoktak elintézni.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a felvett hitelekkel kapcsolatosan a törlesztések kedvezményezettjei aránytalan előnyöket élveznek, illetve ha megerősítést nyer, hogy jelen konstrukcióban a hitelek visszafizethetetlenek, akkor mind az adós, mind a hitelező érdekében meg kell kezdeni a hitelszerződések újratárgyalását. Ha ettől a hitelező elzárkózna (ami egy professzionális befektetői csoporttól elég valószínűtlen), azt csak az együttműködés akadályozásaként lehet értékelni, így megfelelő módon meg kell győzni a hitelezőt arról, hogy a törlesztések folytatására az adós nem tud más lehetőséget, mint egy új, aktualizált konszenzusos megállapodást. Az ettől való elzárkózás egyben a törlesztési követelésektől való elállással lenne egyenértékű.

Új népképviseleti rendszer, törvényhozás működési szabályainak megalkotása, tagjainak megválasztása

Az új népképviseleti rendszernek szakítania kell a kisebbségi érdekek képviseletére szolgáló ún. pártdemokrácia szabályaival. A technikai feltételei elvben már adottak egy olyan, jövőbeli törvényhozásnak, ahol az állampolgárok közvetlenül (számítógép és internet segítségével, ún. online módon) gyakorolhatják a javaslatok-tanácskozások-viták és döntések jogát, anélkül, hogy időről-időre át kellene ezt ruházniuk ún. képviselőkre. Vegyük észre, az átruházás (ún. képviselőválasztás) a képviseleti demokráciákban nem jog, hanem kötelezettség, aki nem ruházza át a törvényalkotás (és kormányzás) jogát, attól is elvetetik. A képviseleti demokrácia tehát nem lehet cél, csak eszköz, út, amely a teljes és közvetlen joggyakorlás irányába kell, hogy vezessen.

A közvetlen joggyakorlás technikai feltételei tehát elvben már adottak, gyakorlatban és más területeken (így a gondolkodásmód elsajátítása, praktikus (felhasználói) információk beépülése) azonban időbe, évekbe, akár évtizedekbe is telhet a kialakítás. A létrejövő új népképviseleti rendszernek tehát a törvényhozási feladatok ellátása mellett mintegy küldetése az, hogy a közvetlen joggyakorlás feltételeit megteremtse, azt rutinná fejlessze, majd a megfelelő időben megszüntetve saját tevékenységét (feloszlatva magát) átadja a közvetlen joggyakorlás jogát az állampolgároknak.

A pártdemokrácia alapvetően apró érdekcsoportok túlsúlyát eredményezi, amelyek sem számban, sem véleményben nem fedik le a népességet (sőt statisztikailag elhanyagolható részét képviselik), a jelenlegi rendszerre az jellemző, hogy a választópolgárok kénytelenek kiválasztani a legkevésbé rosszat, vagy távol maradni a választástól, választó-, érdekérvényesítő-, ellenőrzési- és visszahívási joguk így is elveszik, vagy nem is adatik ilyen - saját érdekeik és véleményük kinyilvánítására, ütköztetésére, gyakorlati befolyásolásra semmilyen lehetőségük nincs. Az új (átmeneti) népképviseleti rendszerben tehát személyeket kell választani, és nem pártokat, a pártok működésére de facto szükség sincs (a párt olyan társadalmi szervezet, amelynek célja, hogy a vezetői által képviselt, jellemzően gazdasági érdekcsoportok számára, a minél kevésbé korlátozott és kontrollált hatalmat megszerezze). Nincsenek pártlisták, párt programok, oligarchikus, arc nélküli érdekcsoportok (továbbá, bár csak apró csepp a tengerben, de nem kell pártok állami támogatására, pazarló választási kampányokra, és effélékre költeni). Egyéni képviselők és körzetek vannak, meg kell vizsgálni egyúttal a közvetlen állam- és/vagy kormányfő választás lehetőségét is.

Az újonnan felálló Országgyűlés legfontosabb feladai közé a fentebb leírt költségvetési és adósság-elemzési tevékenységen túl az önkormányzati rendszer átdolgozása tartozik. Az önkormányzatok, mint helyi törvényhozási szervezetek megfelelő kialakítása teszi teljessé azt az (átmeneti,) országos és helyi törvényhozási struktúrát, amely együttműködésben (és nem versenyben) szavatolhatja az ország gazdasági, politikai és társadalmi válságának megoldását célzó intézkedések meghozatalát.

(folytatjuk)