-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Ius caedium

Terrorkódex

A napokban Barcelonában euromediterrán (sic!) csúcstalálkozót tartottak (hazánkat Sólyom László köztársasági elnök képviselte, amitől, ismerve a köztársasági elnök jogállását a hazai kormányzati rendszerben, az esemény erősen protokolláris ízt kap), ahol sok egyéb mellett egy bizonyos terrorizmusellenes kódex elfogadásáról állapodtak meg az összegyűlt országok. A médiumok szokásos tömör semmitmondással számoltak be a jeles eseményről, és nekünk sem kis fáradságunkba került valami konkrétum előkaparása a netről.

Máskülönben maga a tálalás is érdekes, vagy az arab és európai államok (Magyar Rádió), vagy a Európai Unió a Földközi-tenger menti országok közti megállapodásról (Népszava) beszélnek (ami ugye más-más szín, utóbbiba ugye az Únió és Franciaország, Olaszország, Spanyolország, stb. közti megállapodás is belefér), de van, ahol nagyobb hangsúlyt kapott, az, hogy a találkozó résztvevői végre megegyezésre jutottak arról, az emlékezés nagyon fontos, ráadásul "nem csak Magyarországon, hanem máshol is, például Oroszországban és az ENSZ-ben", aztán szabadfoglalkozás keretében kötetlenül elbeszélgettek, végül a jó munka végezte feletti örömében mindenki meghívott mindenkit magához vendégségbe (Duna TV). A találkozót egyébként I. János Károly spanyol király nyitotta meg, az Únió 25 tagja és 10 teljes jogú "déli" partner vett részt rajta, a két fő téma pedig az illegális bevándorlás és a terrorizmus volt.

Persze rögvest antiterrorista állásfoglalás után vetettük magunkat, az illegális bevándorlás kérdésével kapcsolatban ugyanis rekurzív szemantikai gödörbe (és borzalmas képzavarokba) kerültünk, ti. nem sikerült kompromisszumra jutnuk abban a kérdésben, hogy a CIA által Európába szállított "terroristák" illegális bevándorlónak tekinthetők-e vagy sem. Maradt tehát a terrorellenesség, amelynek kodifikációs történetét kutatva eljutottunk az EU-civilek állásfoglalásához, amely háttérinformációként többek közt a következőt írja:

"Az Európai Bizottság Igazságügyi, Szabadságjogi és Biztonságpolitikai Főigazgatósága ajánlás-tervezetet adott ki és bocsátott nyílt vitára 2005. július 22-én. Az 'Ajánlás-tervezet az Európai Unió tagországai számára a civil szervezetek etikai kódexének létrehozásáról az átláthatóság és elszámoltathatóság gyakorlatának elterjesztése érdekében' (...) című dokumentum azt tárgyalja, hogy milyen adminisztratív lépéseket szükséges tenni annak érdekében, hogy a civil szervezeteket ne lehessen felhasználni a terrorizmusra ill. egyéb bűnügyi tevékenységre. A szöveg hangsúlyozza, hogy a civil szervezetek fontos munkát végeznek a közösség számára, de olyan etikai kódex kidolgozását és más adminisztratív intézkedések bevezetését szorgalmazza a tagországokban, melyektől azt várják, hogy ellenőrizhetőbbé és átláthatóbbá válik a civil szervezetek működése. Ugyanakkor javasolja olyan nemzeti ellenőrzési mechanizmusok bevezetését, melyek nyomán sérülhetnek a civil szervezetek jogai. Fontos megemlíteni, hogy a dokumentum túlmutat az Európai Unión; az épít az OECD 2002-es, és a G8 országok igazságügy minisztereinek 2004. évi ajánlásaira is."

Ez a kis bekezdés olyan mélyen liberális és demokratikus gondolatokat tartalmaz, hogy a kódex feltérképezését is félbehagytuk, és értelmezni próbáltuk a fentieket.

Az EBISZBF úgy találja eszerint, hogy a civil szervezetek a terrorizmus és bűnőzés melegágyai. Nyilvánvalóan nagyon elharapózott jelenségről lehet szó, Zarkavi a Simagöröngyösi Gombfoci Kör pénztáros-helyetteseként indult, bin Laden a Ló utcai Radiátor-kopogtató Egylet alapítója, Rumsfeld sokáig pártoló tagja volt a szajhaszűzi Öreg Fiúk Krigligyűjtő Klubjának, és folytathatnánk a sort. Feltételezhetően az esetek többségében civil szervezetek alapítását metró-robbantási és fehér foszfor dobálási vágyak indukálják, a közhasznú szervezetek és közalapítványok növekvő száma pedig azt jelzi, hogy a terroristák a legfelsőbb államhatalmi gépezetbe is beszivárogtak. Kétségkívül így kell lennie, szórványos esetek (vagy még inkább szórványos gyanúk) esetén a hagyományos büntetőszabályozások "kielégítenék az igényeket", és nem lenne égető szükség konkrétan civil szervezetek elleni adminisztratív lépésekre. Az történt, hogy bealudtunk feleim, mire észbekaptunk, rák-ellenes alapítványok, kutató és szakmai szervezetek, érdek- és környezetvédelmi csoportok ezrei jelentek meg, molotov-koktélt hajigálva, és amerikai katonákat rabolgatva el. Ideje tehát valamiféle adminisztrációt eszközölni, a helyzet komolyságára tekintettel már nem érhetjük be szelíd dorgálással, olyan nemzeti ellenőrzési mechanizmusokat szükséges bevezetni, amelyek sértik a civil szervezetek jogait. Tulajdonképpen minden jogot el kellene venni a civil szervezetektől, a hangadókat összegyűjteni, és ledobálni Fallujah-ban, de fontos a fokozatosság és a mértékletesség, továbbá néhány civil szervezet demokratikussága és tisztasága megkérdőjelezhetetlen (pl.: Phare, Soros), úgyhogy egyelőre csak sértegessük a civileket.

A fenti linken olvasható az EU-civilek állásfoglalása is az ügyben, ezt nem kívánjuk bővebben elemezni, annyit megemlítenénk, az egész helyzet alliterál a sztálini rendszer működésével, az érintettek nagyon diplomatikusan próbálnak fogalmazni (tehát ahelyett, hogy teljesen érthető módon azt javasolnák a nagybecsű Főigazgatóságnak, hogy a jó édes anyja jogainak korlátozgatására tegyen ajánlásokat, ami ugye egy vélemény- és szólásszabadság elvű rendszerben evidencia lenne), mondhatnók tulajdonképpen teljesen egyetértenek a javaslattal, de engedtessék meg nekik, hogy maguknak ácsolhassák meg a bitófát, ne állami vérpadra jussanak. Emögött azonban nem gyávaságot kell feltételezni, hanem mélységes realizmust, és túlélési ösztönt, megalapozott és zsigeri félelem húzódhat meg a háttérben, az ijesztő nevű bizottság hatalmával szembeszállni lehetetlen, finoman elhajolni lehet legfeljebb. Mivel a civil vélemény aláírói többek között találjuk az Európa Házat, az Európa Mozgalom Magyar Tanácsát, az EU Munkacsoportot, Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületet és a Postai és Távközlési Művelődési Alapítványt is, bizonyosan gyakorlati tapasztalat és a rendszer mélységes (belső) ismerete indokolja a nagyon passzív rezisztenciát.

Rezisztenciát, amely szintén elveszett jog.

A találkozón ugyanis kompromisszumos megállapodás született, számol be a Magyar Rádió:

"A dokumentumból kihagyták az európaiak által szorgalmazott mondatot, hogy az önrendelkezésre való jog nem igazolhatja a terrorizmust. Az arab országok cserébe beleegyeztek abba, hogy a nyilatkozat ne ismerje el a külföldi megszállással szembeni ellenállás jogát."

Miután átgondoltuk a kompromisszumot, észre kellett vennünk, a döntés alapján a megtámadott államnak nincs joga ellenállni a támadásnak (ami különben kétségkívül háború-ellenes álláspont, ti. a verekedés is úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt), ugyanakkor a jogaikban sértett állampolgárok joga az ellentámadáshoz megmaradt. Az első pont alapján a háborút az nyeri, aki elindítja, és a kis államok számára ez kétségkívül jelen helyzethez képest előnyös, a jövőben nem az erő, hanem a gyorsaság dönt, a militáns revízionisták akár egy késsel is megtámadhatják a szomszédos, vitatott területeket birtokló országokat, ha K. Ferenc, 28 éves foglalkozás nélküli erősen ittas állapotban átlépve a határt, "Hadüzenet! Támadás!" felkiáltásokkal az osztrák vámosra ront, Ausztria annektációja végre ismét befejezettnek tekinthető, Hunyadi Mátyás óta először. Tény viszont, hogy Helmut S. tiroli sörföző segédmunkás szabadcsapatai állandó rettegésben tarthatnák a megnövekedett terület biztonságáért aggódó magyar nemzetbiztonsági és stratégia kutató szervezetek vezetőit (feltéve, hogy nem civil szervezetekről van szó). Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy S. érjen el bármilyen sikert terrorista harca közepette, állammá nem szervezheti újfent Ausztriát, hogy szembeszálljon az agresszorral, mivel az államnak nincs joga ellenállni. Szigorúbb értelmezéssel azonban a területnövelés eme egyszerű módszere szertefoszlik, mivel a kompromisszum eredménye a 22-es csapdája, az önrendelkezési jog helyreállításának céljával nem lehet terrorcselekményeket elkövetni (más különben tényleg nem lehet) a külföldi megszállókkal szemben, kivéve, ha azt az önrendelkezési jog helyreállításának célja indokolja.

Aha.

Az EBISZBF ajánlásának pikantériája, hogy katonai és terrorista tevékenység anyagi és infrastruktúrális támogatására elsősorban a globális üzleti vállalkozásoknak van módja (olyannyira, hogy ezek is állnak az említett tevékenységek mögött), ezek jogainak korlátozására azonban nincs ajánlás, ellenben éppen ezek a körök (G8) tesznek korlátozó ajánlásokat a civil szervezetek ellen. A cél valójában egyáltalán nem a terrorizmussal függ össze. Az globális üzleti, gazdasági gólemek ugyanis távolról sem demokratikus, vagy liberális felépítményűek, az üzlet nem népszavazás, semmiféle individualizmussal, egyéni szabadsággal össze nem egyeztethetőek, immáron államokon, országokon felül állnak, semmiben nem korlátozhatóak, nem ellenőrizhetőek, adófizetésre nem kötelezhetőek, és így tovább. A velük szembeni, a demokrácia, a liberalizmus és az emberi szabadságjogok védelmében történő fellépésre szinte kizárólag a civil szervezeteknek van (ha egyáltalán) lehetősége, amely civil szervezetek bár határok mögé szorítottak, keresztül-kasul átvilágítottak, leadóztatottak és elszámoltatottak, a globális üzletemberek mégis veszélyeztetve érzik hatalmukat általuk. Így aztán, miközben a legkülönbözőbb (agyonmarketingelt) szabadkereskedelmi jogokat, és mindenféle ellenőrzési mentességeket hajtanak ki maguknak az államokból és államszövetségekből, egyúttal a civilek, a polgárok, a többség jogainak korlátozását irányozzák elő. Ennek célja egyértelműen a legfőbb ellenfél, a civil társadalom felszámolása. Ebben pedig a G8-csinovnyik államhatalom engedelmes partner lesz.

Nyitott azonban a kérdés Barcelona után: jogosult-e a felszámolt civil szervezet volt aktivistája (önrendelkezési jogának védelmében) levegőbe röpíteni a következő (G8) csúcstalálkozó résztvevőit, vagy sem?

2005. 11. 30. 13:15:46
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
állam mert gazdaság webáruház, amerika gazdaság, vagy. mert web történelem különben angol parlament magyar parlament különben vagy, társadalom kultúra orosz párt orosz inebhedj egyébként web történet kultúra zene történelem webáruház zene webáruház politika gazdaság magyar vagy zene történet linux, különben és állam történelem angol különben izrael, mert kormány, magyar képviselő mert globalizmus az webáruház online áruház zene linux globalizmus állam portál társadalom parlament, különben, orosz., az gazdaság továbbá, gazdaság gentoo egyébként., inebhedj kultúra illetve egyébként orosz képviselő magyar, állam. portál illetve globális állam bulvár kultúra portál linux inebhedj párt történet, kormány globális képviselő történelem amerika angol mert web inebhedj társadalom gentoo a gentoo amerika társadalom, online áruház izrael. egyébként zene a illetve az online áruház parlament, történelem angol társadalom gentoo állam politika, a képviselő történet, egyébként kultúra gentoo továbbá gazdaság, linux politika globális,. portál. kormány és továbbá történet globális angol kultúra egyébként továbbá hír amerika bulvár
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
web orosz gentoo párt és egyébként párt angol állam magyar globális zene politika parlament angol vagy állam egyébként online áruház izrael történet online áruház izrael egyébként vagy internet kormány képviselő parlament történet és hír mert és különben, zene egyébként internet., történet különben magyar linux inebhedj web bulvár izrael angol webáruház portál orosz magyar történelem gazdaság, történelem és továbbá internet amerika,. kultúra orosz állam globális gazdaság mert történet állam történelem izrael amerika portál linux társadalom képviselő illetve globalizmus zene gentoo izrael a illetve az illetve történet portál magyar gazdaság állam magyar a inebhedj mert kormány, egyébként társadalom politika web. különben inebhedj illetve portál az kultúra párt inebhedj vagy történet internet a párt globalizmus politika állam gazdaság, portál gazdaság állam különben parlament továbbá internet, politika bulvár és továbbá orosz társadalom bulvár az, portál mert bulvár online áruház portál, izrael amerika politika bulvár állam illetve angol globalizmus kormány továbbá orosz webáruház az gentoo magyar mert párt hír webáruház magyar inebhedj bulvár
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
, vagy képviselő a, webáruház izrael továbbá párt illetve bulvár és kultúra portál képviselő angol továbbá kultúra párt és, inebhedj párt bulvár webáruház politika társadalom illetve történet. web bulvár és mert társadalom mert gazdaság, angol hír történet, mert, politika illetve kormány a az, egyébként online áruház web internet társadalom orosz gazdaság gentoo globalizmus, amerika parlament továbbá különben web amerika mert kormány az zene társadalom történelem történet zene állam magyar bulvár magyar, bulvár, webáruház az magyar, történet vagy képviselő amerika mert webáruház továbbá bulvár illetve párt globális állam. angol. állam globális az bulvár webáruház magyar amerika webáruház parlament kormány politika parlament webáruház amerika különben az amerika párt bulvár történelem web amerika egyébként web különben illetve kormány kultúra párt webáruház online áruház angol továbbá különben angol illetve linux történelem illetve egyébként különben, és, izrael kultúra izrael amerika angol magyar angol inebhedj állam, webáruház magyar portál bulvár internet inebhedj, portál zene parlament, hír továbbá állam vagy
ab