Ius caedium

Terrorkódex

A napokban Barcelonában euromediterrán (sic!) csúcstalálkozót tartottak (hazánkat Sólyom László köztársasági elnök képviselte, amitől, ismerve a köztársasági elnök jogállását a hazai kormányzati rendszerben, az esemény erősen protokolláris ízt kap), ahol sok egyéb mellett egy bizonyos terrorizmusellenes kódex elfogadásáról állapodtak meg az összegyűlt országok. A médiumok szokásos tömör semmitmondással számoltak be a jeles eseményről, és nekünk sem kis fáradságunkba került valami konkrétum előkaparása a netről.

Máskülönben maga a tálalás is érdekes, vagy az arab és európai államok (Magyar Rádió), vagy a Európai Unió a Földközi-tenger menti országok közti megállapodásról (Népszava) beszélnek (ami ugye más-más szín, utóbbiba ugye az Únió és Franciaország, Olaszország, Spanyolország, stb. közti megállapodás is belefér), de van, ahol nagyobb hangsúlyt kapott, az, hogy a találkozó résztvevői végre megegyezésre jutottak arról, az emlékezés nagyon fontos, ráadásul "nem csak Magyarországon, hanem máshol is, például Oroszországban és az ENSZ-ben", aztán szabadfoglalkozás keretében kötetlenül elbeszélgettek, végül a jó munka végezte feletti örömében mindenki meghívott mindenkit magához vendégségbe (Duna TV). A találkozót egyébként I. János Károly spanyol király nyitotta meg, az Únió 25 tagja és 10 teljes jogú "déli" partner vett részt rajta, a két fő téma pedig az illegális bevándorlás és a terrorizmus volt.

Persze rögvest antiterrorista állásfoglalás után vetettük magunkat, az illegális bevándorlás kérdésével kapcsolatban ugyanis rekurzív szemantikai gödörbe (és borzalmas képzavarokba) kerültünk, ti. nem sikerült kompromisszumra jutnuk abban a kérdésben, hogy a CIA által Európába szállított "terroristák" illegális bevándorlónak tekinthetők-e vagy sem. Maradt tehát a terrorellenesség, amelynek kodifikációs történetét kutatva eljutottunk az EU-civilek állásfoglalásához, amely háttérinformációként többek közt a következőt írja:

"Az Európai Bizottság Igazságügyi, Szabadságjogi és Biztonságpolitikai Főigazgatósága ajánlás-tervezetet adott ki és bocsátott nyílt vitára 2005. július 22-én. Az 'Ajánlás-tervezet az Európai Unió tagországai számára a civil szervezetek etikai kódexének létrehozásáról az átláthatóság és elszámoltathatóság gyakorlatának elterjesztése érdekében' (...) című dokumentum azt tárgyalja, hogy milyen adminisztratív lépéseket szükséges tenni annak érdekében, hogy a civil szervezeteket ne lehessen felhasználni a terrorizmusra ill. egyéb bűnügyi tevékenységre. A szöveg hangsúlyozza, hogy a civil szervezetek fontos munkát végeznek a közösség számára, de olyan etikai kódex kidolgozását és más adminisztratív intézkedések bevezetését szorgalmazza a tagországokban, melyektől azt várják, hogy ellenőrizhetőbbé és átláthatóbbá válik a civil szervezetek működése. Ugyanakkor javasolja olyan nemzeti ellenőrzési mechanizmusok bevezetését, melyek nyomán sérülhetnek a civil szervezetek jogai. Fontos megemlíteni, hogy a dokumentum túlmutat az Európai Unión; az épít az OECD 2002-es, és a G8 országok igazságügy minisztereinek 2004. évi ajánlásaira is."

Ez a kis bekezdés olyan mélyen liberális és demokratikus gondolatokat tartalmaz, hogy a kódex feltérképezését is félbehagytuk, és értelmezni próbáltuk a fentieket.

Az EBISZBF úgy találja eszerint, hogy a civil szervezetek a terrorizmus és bűnőzés melegágyai. Nyilvánvalóan nagyon elharapózott jelenségről lehet szó, Zarkavi a Simagöröngyösi Gombfoci Kör pénztáros-helyetteseként indult, bin Laden a Ló utcai Radiátor-kopogtató Egylet alapítója, Rumsfeld sokáig pártoló tagja volt a szajhaszűzi Öreg Fiúk Krigligyűjtő Klubjának, és folytathatnánk a sort. Feltételezhetően az esetek többségében civil szervezetek alapítását metró-robbantási és fehér foszfor dobálási vágyak indukálják, a közhasznú szervezetek és közalapítványok növekvő száma pedig azt jelzi, hogy a terroristák a legfelsőbb államhatalmi gépezetbe is beszivárogtak. Kétségkívül így kell lennie, szórványos esetek (vagy még inkább szórványos gyanúk) esetén a hagyományos büntetőszabályozások "kielégítenék az igényeket", és nem lenne égető szükség konkrétan civil szervezetek elleni adminisztratív lépésekre. Az történt, hogy bealudtunk feleim, mire észbekaptunk, rák-ellenes alapítványok, kutató és szakmai szervezetek, érdek- és környezetvédelmi csoportok ezrei jelentek meg, molotov-koktélt hajigálva, és amerikai katonákat rabolgatva el. Ideje tehát valamiféle adminisztrációt eszközölni, a helyzet komolyságára tekintettel már nem érhetjük be szelíd dorgálással, olyan nemzeti ellenőrzési mechanizmusokat szükséges bevezetni, amelyek sértik a civil szervezetek jogait. Tulajdonképpen minden jogot el kellene venni a civil szervezetektől, a hangadókat összegyűjteni, és ledobálni Fallujah-ban, de fontos a fokozatosság és a mértékletesség, továbbá néhány civil szervezet demokratikussága és tisztasága megkérdőjelezhetetlen (pl.: Phare, Soros), úgyhogy egyelőre csak sértegessük a civileket.

A fenti linken olvasható az EU-civilek állásfoglalása is az ügyben, ezt nem kívánjuk bővebben elemezni, annyit megemlítenénk, az egész helyzet alliterál a sztálini rendszer működésével, az érintettek nagyon diplomatikusan próbálnak fogalmazni (tehát ahelyett, hogy teljesen érthető módon azt javasolnák a nagybecsű Főigazgatóságnak, hogy a jó édes anyja jogainak korlátozgatására tegyen ajánlásokat, ami ugye egy vélemény- és szólásszabadság elvű rendszerben evidencia lenne), mondhatnók tulajdonképpen teljesen egyetértenek a javaslattal, de engedtessék meg nekik, hogy maguknak ácsolhassák meg a bitófát, ne állami vérpadra jussanak. Emögött azonban nem gyávaságot kell feltételezni, hanem mélységes realizmust, és túlélési ösztönt, megalapozott és zsigeri félelem húzódhat meg a háttérben, az ijesztő nevű bizottság hatalmával szembeszállni lehetetlen, finoman elhajolni lehet legfeljebb. Mivel a civil vélemény aláírói többek között találjuk az Európa Házat, az Európa Mozgalom Magyar Tanácsát, az EU Munkacsoportot, Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületet és a Postai és Távközlési Művelődési Alapítványt is, bizonyosan gyakorlati tapasztalat és a rendszer mélységes (belső) ismerete indokolja a nagyon passzív rezisztenciát.

Rezisztenciát, amely szintén elveszett jog.

A találkozón ugyanis kompromisszumos megállapodás született, számol be a Magyar Rádió:

"A dokumentumból kihagyták az európaiak által szorgalmazott mondatot, hogy az önrendelkezésre való jog nem igazolhatja a terrorizmust. Az arab országok cserébe beleegyeztek abba, hogy a nyilatkozat ne ismerje el a külföldi megszállással szembeni ellenállás jogát."

Miután átgondoltuk a kompromisszumot, észre kellett vennünk, a döntés alapján a megtámadott államnak nincs joga ellenállni a támadásnak (ami különben kétségkívül háború-ellenes álláspont, ti. a verekedés is úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt), ugyanakkor a jogaikban sértett állampolgárok joga az ellentámadáshoz megmaradt. Az első pont alapján a háborút az nyeri, aki elindítja, és a kis államok számára ez kétségkívül jelen helyzethez képest előnyös, a jövőben nem az erő, hanem a gyorsaság dönt, a militáns revízionisták akár egy késsel is megtámadhatják a szomszédos, vitatott területeket birtokló országokat, ha K. Ferenc, 28 éves foglalkozás nélküli erősen ittas állapotban átlépve a határt, "Hadüzenet! Támadás!" felkiáltásokkal az osztrák vámosra ront, Ausztria annektációja végre ismét befejezettnek tekinthető, Hunyadi Mátyás óta először. Tény viszont, hogy Helmut S. tiroli sörföző segédmunkás szabadcsapatai állandó rettegésben tarthatnák a megnövekedett terület biztonságáért aggódó magyar nemzetbiztonsági és stratégia kutató szervezetek vezetőit (feltéve, hogy nem civil szervezetekről van szó). Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy S. érjen el bármilyen sikert terrorista harca közepette, állammá nem szervezheti újfent Ausztriát, hogy szembeszálljon az agresszorral, mivel az államnak nincs joga ellenállni. Szigorúbb értelmezéssel azonban a területnövelés eme egyszerű módszere szertefoszlik, mivel a kompromisszum eredménye a 22-es csapdája, az önrendelkezési jog helyreállításának céljával nem lehet terrorcselekményeket elkövetni (más különben tényleg nem lehet) a külföldi megszállókkal szemben, kivéve, ha azt az önrendelkezési jog helyreállításának célja indokolja.

Aha.

Az EBISZBF ajánlásának pikantériája, hogy katonai és terrorista tevékenység anyagi és infrastruktúrális támogatására elsősorban a globális üzleti vállalkozásoknak van módja (olyannyira, hogy ezek is állnak az említett tevékenységek mögött), ezek jogainak korlátozására azonban nincs ajánlás, ellenben éppen ezek a körök (G8) tesznek korlátozó ajánlásokat a civil szervezetek ellen. A cél valójában egyáltalán nem a terrorizmussal függ össze. Az globális üzleti, gazdasági gólemek ugyanis távolról sem demokratikus, vagy liberális felépítményűek, az üzlet nem népszavazás, semmiféle individualizmussal, egyéni szabadsággal össze nem egyeztethetőek, immáron államokon, országokon felül állnak, semmiben nem korlátozhatóak, nem ellenőrizhetőek, adófizetésre nem kötelezhetőek, és így tovább. A velük szembeni, a demokrácia, a liberalizmus és az emberi szabadságjogok védelmében történő fellépésre szinte kizárólag a civil szervezeteknek van (ha egyáltalán) lehetősége, amely civil szervezetek bár határok mögé szorítottak, keresztül-kasul átvilágítottak, leadóztatottak és elszámoltatottak, a globális üzletemberek mégis veszélyeztetve érzik hatalmukat általuk. Így aztán, miközben a legkülönbözőbb (agyonmarketingelt) szabadkereskedelmi jogokat, és mindenféle ellenőrzési mentességeket hajtanak ki maguknak az államokból és államszövetségekből, egyúttal a civilek, a polgárok, a többség jogainak korlátozását irányozzák elő. Ennek célja egyértelműen a legfőbb ellenfél, a civil társadalom felszámolása. Ebben pedig a G8-csinovnyik államhatalom engedelmes partner lesz.

Nyitott azonban a kérdés Barcelona után: jogosult-e a felszámolt civil szervezet volt aktivistája (önrendelkezési jogának védelmében) levegőbe röpíteni a következő (G8) csúcstalálkozó résztvevőit, vagy sem?