-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Civilek pusztítása

A csík alul

2005. július 1-én amerikai terroristák lebombázták Chichal falut (Afganisztán). A terrortámadásban 17 civil (köztük nők és gyerekek) halt meg. Július 3-án újabb amerikai terrortámadás következett be Kunar tartományban (Afganisztán), itt 25 afgán polgár vesztette életét. Június 30-án Hitben (Irak) legalább 50 civil esett áldozatául egy kórház és lakótelep ellen elkövetett amerikai terrortámadásnak. Július 2-án Ar-Rubath-ban (Irak) amerikai terroristák tüzet nyitottak egy civil autóra, annak öt utasa meghalt. Július 7-én Londonban (Nagy-Britannia), a metrót ért terrortámadás áldozatául esett mintegy 50 civil. Utóbbi elkövetőiről egyelőre semmit nem tudunk, egyes hírek szerint az ún. Al-Kaida vagy annak szimpatizánsai, mások szerint az amerikai-angol-izraeli titkosszolgálat van a háttérben.

A kopf-ban említett terrortámadások az elmúlt 9 nap történeseiből kiragadottak, a Palesztínában és Izraelben elkövetett eseményeket egyáltalán nem, az Afganisztánban és Irakban történtek közül is csak párat citáltunk ide. Mindenesetre azt gondolnák, legalább június 30. óta folyamatosan kis csík fut alul az összes nagyobb televíziós csatorna bármely műsora alatt, és az aktuális terrortámadáshoz kapcsolódó híreket osztja meg velünk, azt hihetjük azóta folyamatosan fekete zászló leng a budapesti középületeken, és Demszky Gábor gyors egymásutánban levelet írt mind a chical-i, a hit-it, ar-rubath-i, londoni polgármesternek, kunári kormányzónak, Ferenc pedig minden alkalommal közleményt adott ki.

Hát rosszul hisszük.

A mintegy 100 afgán és iraki civil polgárt ért "aljasság, embertelenség, (...) alávaló bűntett" meg sem közelíti a londoni 50-ét. Nem szakítják meg reklámot híradóval, nem ez a vezető hír, mitöbb egyáltalán szó sem esik róla (igaz Tálas Péter sem ad rasszista és egyébként meg idióta nyilatkozatot az index-nek, de mondjuk mit is várhatnánk egy Stratégiai Védelmi Kutató Központ vezetőjétől, vö. ezzel a szörnyszülöttel: http://www.iiss.org). A fekete zászlók mosodában vannak, Demszky új parkolási rendeletet hirdet, Ferenc pedig a router vásárlásokba ártva magát a Ciscoval tárgyal (elvileg a világ minden cégével szándékozik tárgyalni, szóval a kis- és egyéni vállalkozóknak is lehet készülődni).

A kis csík alul kussban van.

Pár nappal ezelőtt (valamelyik iraki terrortámadás reggelén) a Mokka című műsorban, az alul futó emeltdíjas sms-csíkban a telefon-szolgáltatókat támogató végfelhasználók azt taglalták, hogy a poltikusoknak minimálbért kellene kapniuk, lévén, mert többet biztosan nem ér a munkájuk, másfelől talán növelné az empátiájukat. Volt aki megemlítette, hogy a többszáz milliós közéleti adóbevallások kapcsán csak azért nem tör ki zavargásokban, mert nincs rá ideje, nyugdíjas létére három műszakban melózik éhenhalás ellen. Eközben a Mokka műsorvezetői lebillincselő beszélgetést folytattak valami rádiós műsorvezetőnőkkel (sajnos egyiküket sem sikerült jelen sorok írójának azonosítani, mivel sohasem hallgat rádiót, utóbbi eszközzel fogható adások színvonala végképp nem üti meg a bekerülési minimumot), akik majd meztelenül, retusálatlan plakátokon mutatták meg a rögvalóságot. Tették ezt pedig azért, hogy felhívják a figyelmet, nem a címlaplányok grafikusok és fotósok által agyonretusált teste a valóság, az valami rózsaszín vágyálom, olyasmi, amit a igazából még maguk a címlaplányok sem képesek elérni. Tudniillik - a rádiósok és tévések szerint - a népesség megdöbbentően nagy százaléka küzd azzal a hatalmas - hacsak nem egyetlen - problémával, hogy hasztalanul próbál hasonlítani a női és férfimagazinok posztercicáira, mert nem tudják, Britney-nek bizony hájas a hasa, és J-Lo-nak narancsbőrös a hátsója, csak az alulfizetett grafikus leoperálja róluk, cicibe odatesz, combot megnyújt, stb. Ez a pszichikai teher, ez az állandó nyomás és stressz, amit a magyar nőtársadalom átél minden percben Görög Zita Playboy sorozata miatt, kétségkívül meghatározó oka lehet a társadalmi mentálhigiéné sorvadásának. A társadalom egy másik (vélhetően ilyenkor marginálisnak számító) része eközben emeltdíjas üzenetekben tudatta a tv-készülékek aljával, hogy véleménye szerint a gazdasági és politikai vezetés, továbbá a média teljesen hülyének nézi a "közönséget".

A kis csík alul azonban a kutyát sem érdekli.

A londoni támadásokkal kapcsolatban felmerült (meglepő módon) az Al-Kaida neve (ugyanúgy ahogy a szokatlanul heves esőzések, a növekvő benzinárak, a megsavanyodó zacskós tej, és az asszony félretevékenykedésének okaként is szokott), állítólag a Spiegel dobta be, mondván Internet böngészés közepette ráakadt az egyik "Al-Kaida-közeli" weboldalon valami sejt hirdetményére: mi voltunk! Ehhez képest semmilyen, az iraki, afgán vagy általában perzsa és arab ellenállással kapcsolatba hozható, kútfőnek tekinthető weboldalon nem jelent meg semmi ilyesmi, a merényletet (hasonlóan a 2001. szeptember 11-ihez) senki nem vállalta (eddig) magára. Na persze a felvállalás semmit nem jelent, részben, mert nem ellenőrizhető, részben meg a legkönnyebb rákenni valaki másra, ha a merénylő más nevében ad ki nyilatkozatot. Míg a kopf-ban említett iraki és afgán terrortámadások esetén egyértelmű az elkövető (sőt többnyire vállalja is: "Bocs véletlenül lebombáztam a kórházat, ahol újszülött lányod szopizta az első kortyokat anyu tejéből, igyekszem ezt ritkábban tenni, ámbátor velük már biztos nem ismétlődik meg!"), Londonban (is) csak az érdekek vizsgálata marad, ebből a szempontból kétségkívül az amerikai-angol-izraeli nagypolitika és üzleti körök az egyedüli lehetséges nyertesei a civilek irtásának (vö.: gyanús tőzsdei mozgások).

És persze lehet számolni, ha Viktor vagy Ferenc a teljesen unalmas, semmitmondó és fölösleges vitája hevében véletlenül parancsot adna, hogy Gergényi emberei palesztin-sálba burkolózva robbantsák fel a pláza-cicákat a Mammutban, akkor hány magyar halott érné el London fellobogózását, és a 100 muszlim < 50 angol egyenlőtlenség végére milyen relációs jellel hány hazai áldozat kerülhetne?

Talán fel kellene robbantani azt a kis csíkot alul.

2005. 07. 09. 00:59:04
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
mert kultúra és politika és linux a vagy egyébként kormány zene izrael parlament web továbbá egyébként globális a izrael, képviselő, globalizmus bulvár és gazdaság kormány vagy különben webáruház képviselő az politika, különben inebhedj vagy webáruház illetve amerika vagy gentoo linux, vagy angol illetve globális amerika egyébként, izrael inebhedj történet, történet portál történet gazdaság inebhedj webáruház történelem, az történelem hír továbbá az illetve portál és portál történet történelem, globális gazdaság amerika történet hír inebhedj továbbá angol különben bulvár vagy, portál és állam hír történet társadalom képviselő kultúra, web inebhedj a párt internet illetve kultúra zene. az hír párt hír globalizmus bulvár globális egyébként továbbá hír a gazdaság kormány webáruház parlament továbbá zene kormány orosz bulvár párt, továbbá angol kormány mert képviselő történet történelem, zene különben magyar izrael web portál mert parlament, zene, orosz, angol képviselő internet a mert történelem inebhedj bulvár parlament, amerika webáruház az különben történet történelem izrael párt kultúra globális,
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
, mert magyar kormány internet magyar orosz, bulvár a bulvár gentoo angol webáruház bulvár portál gazdaság orosz internet különben linux párt globalizmus vagy gazdaság illetve hír magyar a izrael továbbá internet történelem globális orosz történet orosz és egyébként magyar állam magyar a magyar, webáruház globális magyar amerika mert illetve történelem gazdaság és társadalom illetve egyébként az angol web a, továbbá vagy, amerika magyar kultúra amerika linux vagy az és parlament, képviselő inebhedj párt bulvár a web illetve politika linux politika képviselő kultúra, amerika kormány portál zene orosz társadalom képviselő web parlament zene kormány állam vagy politika webáruház történelem különben állam illetve az párt illetve állam angol különben webáruház kultúra portál és, angol, állam inebhedj politika, bulvár, webáruház állam hír zene internet webáruház globalizmus linux angol, kultúra mert az különben inebhedj történelem internet gazdaság orosz gentoo web, vagy, webáruház vagy, állam kormány hír vagy egyébként gazdaság társadalom amerika kormány a portál párt izrael parlament izrael online áruház kultúra a
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
internet kormány mert magyar különben izrael a parlament, kultúra, hír, kultúra különben gazdaság vagy bulvár gazdaság mert online áruház globális állam továbbá parlament vagy továbbá kormány portál állam kormány történelem zene kormány linux, vagy linux vagy angol globális kultúra kormány parlament magyar továbbá linux globális kultúra. angol zene. mert orosz különben globális a zene izrael egyébként zene a globális továbbá globalizmus kultúra az a az párt. portál inebhedj parlament online áruház amerika kultúra párt és továbbá bulvár egyébként magyar webáruház . linux társadalom egyébként. linux illetve globalizmus egyébként történelem, portál az a, egyébként webáruház gentoo továbbá, történet online áruház állam web kormány inebhedj az magyar. politika parlament és politika parlament, portál zene kultúra webáruház online áruház gazdaság képviselő gazdaság portál és izrael illetve állam gazdaság, vagy amerika, történelem globális a társadalom történet, parlament zene gentoo állam portál és orosz vagy inebhedj illetve parlament portál különben zene képviselő politika portál magyar linux párt továbbá kultúra gentoo angol,
ab