-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Nyilvános ügynöklista

És lőn világosság

Meglehetősen groteszk, de tapasztalataink azt mutatják, ismét valami nagyon gázos dolog történhet, amelyről kvázi jobb, ha nem tudunk, legalábbis ez látszik következni abból, hogy hirtelen előbukkant az III/3-as (vagy mi, mindenesetre valami osztási művelet) ügynökösködés társadalmat marcangoló problémája. Sajnos széles a spektrum, lehet, hogy az Irán elleni orv-támadást előkészíteni hivatott iraki NATO-kiképzőtáborokkal kapcsolatban folyik sunnyogás, vagy éppen pénzügyi szektor beavatkozásának és uralmának hála egyre kétségbeejtőbb, kilátástalanabb gazdasági helyzettel összefüggő információkról hallgatnának mélyen a "hölgyek és urak", tessenek találgatni. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy alig szabadultunk meg mintegy 25 millió honfitársunktól és egyben a hazai gazdaság felemelkedésének egyetlen lehetőségétől (azokat a közgazdászokat és politikusokat akik 1 percig is komolyan gondolják, hogy a trianoni határok valaha is bármiféle gazdasági alapot jelenthetnek a magyar prosperitásnak, külön kontroll-vizsgálat nélkül is simán súlyosan értelmi fogyatékosnak nyilváníthatnánk, már ti. ha nem lenne ez megalázó a ma súlyosan értelmi fogyatékosnak tartott emberekre nézve), rögvest kiderült, hogy itten az elmúlt 40 évben nem egyszerűen besúgtak mindenkit, de olyan gátlástalanul súgták be a népeket, hogy csak úgy cuppan.

No persze igaz, hogy ez nem valami új dolog. Általában elmondható, hogy az elmúlt, többé-kevésbé belátható 200 évben folyamatosan besúgtak valakik valakiket valakiknek (és semmi sem támasztja alá, hogy korábban nem így lett volna), ráadásul nem csak ebben az országban, hanem gyakorlatilag mindben, és persze ezt a legritkább esetben követte szembenézés, vagy ha mégis, akkor meg muszáj volt, mindazokat, akik az előző egyedül üdvözítő társadalmi berendezkedéshez kapcsolódó besúgásokkal nem néztek szembe, az aktuális egyedül üdvözítő társadalmi berendezkedéshez kapcsolódó spionok rögvest be is súgták. A besúgás része a civilizációnak, aki nem hiszi, járjon utána mondjuk az elmúlt 4 év amerikai, úgynevezett terrorellenes intézkedéseinek. Aki ezek után se hiszi, annak már úgyis mindegy, akár barátkozhat fentebb említett közgazdászokkal, vagy politikusokkal is.

A hazai bulvársajtó - mert gyakorlatilag más nincs, egy jobb érzésű, hozzáértőnek tekinthető szerkesztő úgy vágná ki a látensen tüntetni vágyó szőkített cicákat és marha eredeti bekemfrizus majmócikat, műsorostól, öltöztetőstől, szerkesztőstől és "vérprofizmusostól" a sajtóból, mint "europer" az orrváladékot, igazából már matematikailag is nehezen igazolható, hogy ennyi üresfejű, ostoba, nagyképű és ártalmas emberféle egyszerre egyidőben, egy helyen működhet, mint média - egymás után tárja elénk az idegborzoló részleteket, alig kaptunk levegőt Nagy Feró besúgatása után, egyből a torkunkba döfték Latinovits Zoltán esetét a MGB-vel, másutt pedig legfeljebb alsó-középkategóriás pornófilmek asszisztensi feladataira alkalmas szerkesztők és műsorvezetők bányásznak elő valami titkos kém-oktató filmet, "Hogyan hallgassuk le a tüdőszűrést?" címmel.

Kétségkívül üdítő ez persze azután, hogy a Káosz-brigád potom félmillásért jeruzsálemi és bostoni pontosidővel szerelte fel, és egyben ízlésficammal tette lakhatatlanná valami önmegvalósító és bevallottan kanos hapsi (?) egyetlen szobáját (hát azt tudtátok feleim, hogy a szinglik glamur sztudiolakásokban tenyésznek? nem mi? hat mi a fenevel töltitek az időt, bakker?), amiben külön megmosolyogtató, hogy mindezekért napi nettó 400 Ft/fő jövedelemre tettek szert, mert áldott lelkek az eszemadták jól, - szóval egy ilyen csapás után határozottan változatos, hogy Bujtor István és Frenheisz Károly rokoni és emberi érzéseit kihasználva (azzal akár visszaélve) tudomásunkra jut: Latinovitsot besúgták. A besúgó persze nem akar mea culpazni (na ja, mondjuk ki akarna? Koppány?), vagy éppen egy sör mellett kibékülni a testvérekkel, a próbáról előrángatott Udvaros Dorottya és Kern András pedig hirtelenjében nem is tudja mit mondjon (Ő... Tulajdonképpen mi van?), nem baj, majd megoldjuk, van egy szép fikusz a háttérben vágóképnek, na.

Aztán amúgy eszünkbe jut, főként, ha már van otthon Robituszin, és így nem kell figyelni a lánygyermekünk szókincsére, hogy izé... Vajon mit is súghattak be róluk? És kinek? És az mire is használta?

"A célszemély ezután cigarettát vásárolt özv. Kocsányostőgyűné született Salomfalvi Nauzika Úttörő Áruház előtt lévő trafikjában."

Hm.

Az elmúlt 200 évre persze nemcsak a besúgás jellemző. Van például olyan is, hogy az éppen egyedül üdvözítő tan egy másik egyedül üdvözítő tanra váltásakor az új tanítók :-) sietnek megsemmisíteni - véletlenül ugyebár - a besúgások valójában érdekes részét. Nem mindet persze, csak azokat amelyekről tudják valóban érdekes lehet. Van ami viszont marad.

"A célszemély egy vélhetően másik célszemély mellett állt a 6-oson, mikor a kezében lévő mustáros hurkának sarkát - nem kizárható, hogy jeladási célzattal - a másik célszemély hajtókájára pottyantotta."

Eltűnnek viszont azok, amikről jól tudják, hogy mi is volt a cél, mire is használtánk, lévén éppen ők voltak, akik, vagy akiknek a jelentéseket írták.

A gézengrúz Koba (Joszif Viszarionovics gyk.) például sietett megsemmisíteni a cári ohrana adatbázisait (mely Isten és a paroszláv egyház kegyelméből volt a mindenható cár atyuska III/X-e), hiszen elvtársai és önnönmaga adatait nem szerette volna nyilvánosságra hozni. Miután ezek - és minden más érdekes - infó az energiamegmaradás törvényének engedelmeskedve por és homu lészen, immár semmi nem akadályozta a leleplezéseket, a társadalmi szembenézést, és megbékélést.

"Uljanov a leningrádi pályaudvaron tüntetően kettétépte a sapkáját, vélhetően ezzel üzent a Ganz-Mávagnál készül mozdonynak."

Nem nagyon lehet ez másképp.

A mai hatalmi elit, a pénzügyi, gazdasági és politikai érdekeltségek kusza öszefonódásaival létrejött grémium (neveztessék az bármilyen pártnak, banknak, részvénytársaságnak, bizottságnak) valójában az előző rendszer másod- és harmadvonalbeli teoretikusaiból, irányítóiból, tanítványaikból, követőikből áll össze. Ők alakították a gyakorlati szocializmust, az ő pozíciójuk és egzisztenciájuk erősödött cserében az ország korhadásáért. Ők ötlik ki (anno és most is) a gazdasági lépéseket, és ők is hajtják végre saját kényük-kedvükre, a valóban fontos besúgásokat ők rendelik meg, ők végzik, és ők dolgozzák fel. Ők a hatalom és persze egyben ők az ellenzék is - a legjobb módszert a gyeplő kézbentartására, aki látszólag ellenem van, az is én vagyok, és ez jótékonyan eltakarja és megfojtja a valódi ellenzéket. Az ő adataik tünnek el furcsa, vagy véletlen módon - kissé talán lassan, 15 év kellett ahhoz, hogy többé kevésbé megbizonyodjanak arról, valóban nincs a szekrény mögé beesve valami kompromitáló irat, eddig a szocialisták parázgattak, most még a fideszesek, de hát csak kitakarítanak végre -, hogy most aztán a maradék, gyakorlatilag súlytalalan, más szempontból viszont nagyon is intim és kellemetlen feljegyzéseket nagy garral előrángathassák: imhol a szabadság, a nyilvánosság, túrjátok végig feleim: mocskos kis titkaitok mocskos kis tenmagatok hogyan is súgta be! (Izé... Kinek is? Minek is?)

Ez a jellegű pofátlanság, vagy adott esetben beszámíthatatlanság egyes tagoknál néha már kifejezetten szánalmassá válik, pillantsunk csak a rendszert belülről bomlasztó Jeszenszky Gézára, akit, gyenge kezdés után erősen visszaeső politikai állásfoglalásai miatt még a szürke marha csordák is körülállnak és kiröhögnek, vagy Kuncze Gábor makrogazdasági és pénzpiaci okfejtéseire, amiből csak a liberalizmus, a szociális érzék, a tájékozottság, a logika, a tények és az emóciók hiányoznak. Ő viszont unalmas és kiszámítható, úgyhogy ezzel legfeljebb elaltatni lehetne a gulyát, erre azonban megfelel a magyar sajtó is.

"A célszemély más célszemélyekkel együtt Asztali Fehér-et fogyasztott a Pest-megyei Vendéglátóipari Vállalat 17326. számú italboltjában, és közben rendszerellenes vicceket cserélt."

Az előző érában létező társadalmi összefogás igazából egyetlen közös pilléren nyugodott: mindenki szidta a rendszert. Ha a boltban a sorban egymás mögé került a butikos, és a hegesztő, a családi vacsorán a párttitkár nagybácsi, és a plébános unokafivér, a felvonuláson a taxis és az ujságíró, még ismeretlenül is találtak gyorsan közös témát, ha egyszer ezek végre megdöglenek, akkor lesz a jó világ, és nem mindegy, hogy mi van akkor, ha már eleve 2 kommunista zuhan a szakadékba, - jellegű aforizmák cseréltek gazdát, minden család tartott 1-2 rövidhullámú adás vételére alkalmas szovjet rádiót, hogy a Kossuth híreit felüsse a washingtoni, berlini, bonni, londoni, moszkvai, pekingi, tel-aviv-i rádió információival, és a nagy közös hablatyból leszűrje az arra érdemest.

"A célszemély az Amerikai Hangja című imperialista rádió Forgó Színpad című műsorának hallgatásába kezdett, itt azonban a megfigyelést folytatni nem lehetett, mivel megfigyelő kedvenc adása, a Munka Világa ekkor kezdődött a Szabad Európa Rádión."

Ma mobiltelefonok, globális helymeghatározó rendszerek, Uniós-ujjlenyomatos útlevelek (Nem tudtak azok a szovjetek semmit! Szerintem.), internetes adatszűrések, bank- és hitelkártyák, utcai villanyoszlopra és butik öltözőbe szerelt kamerák segítik és személytelenítik a lehallgatást, a megfigyelést, a jelentés készítést, amely ugyanúgy, ugyanazokhoz kerül, mint 10-20 évvel korábban, a csonthártyára eladósodott nyájnak pedig energiája és ideje sincs rendszert szidni, ráadásul az meg sem üti a szidási minimumot. Még ahhoz is gáz.

Úgyhogy ügynökösdit lehet elfelejteni, térjünk csak vissza a rideg hétköznapokhoz, a napi nettó 400 Ft-ból élő sikeres szingli lakberendezőkhöz, az önparódiaként működő ifjú énekes-zsüritagokhoz, a főszerkesztőjéhez méltatlanul egyoldalú és dezinformatív külpolitikai Világképekhez, és örvendezzünk apróságokon.

A kisképernyős tévével rendelkezők nagy örömére például Liptai Claudia őmellbevágóságát - legalább pár napig - a határozattan kellemesebb megjelenésű Gyárfás "Emdzsípí" Dorka helyettesíti (bár előbbi távozása már önmagában is betölti a jelenlétével támasztott űrt), most már csak Havas kollégának kellene inkább új könyvet írnia a papírgyüjtő cserkészek nagy örömére (Csisztuval közösen, mondjuk: Miért utáljuk egymást, és ennek ellenére miért utálnak mindkettőnket? címmel), helyére mehetne mondjuk Szekeres Nóra, a külcsín nagyjából meg is van. Az alulfutó SMS-ekből úgy tűnik, másra meg úgysincs szükség, például, mikor az MSzP képviselője elmeséli, hogy azzal nyugtatta meg a székelyeket, nem kapnak ugyan magyar állampolgárságot, de pár év múlva úgyis Uniós tagok lesznek, és ezzel minden gond megoldódik, talán azt írja meg (nem a riporter, ugyan) az SMS-író, hogy "Dehát akkor ugyanúgy átköltözik a székely és nekünk kell fizetni mindent, mint ha most kapott volna állampolgárságot, szóval felelős döntés az MSZP szerint vagy az, hogy ne engedjük a székelyeket az Unióba (se) vagy összevissza hazudoznak"?

Nem ezt írja.

Azt írja meg, hogy Dorkának csodálatos a szeme - ami igaz, és persze még több is, mint amit a riporter kérdez. Szóval a külcsín a fontos - akár a napi 800 Ft/fő-t is megérné rászánni.

"A célszemélyeket a reklámok között a Keyo öltöztette."

2004. 12. 11. 12:06:54
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
képviselő magyar globális kormány társadalom angol, vagy politika magyar zene mert. bulvár webáruház portál az vagy parlament online áruház kormány az történelem globalizmus társadalom vagy az állam gazdaság, internet bulvár inebhedj társadalom amerika történelem hír inebhedj képviselő izrael különben webáruház, történet mert különben társadalom. webáruház a angol állam zene portál képviselő különben amerika a kormány online áruház párt kultúra inebhedj egyébként és bulvár web történet globális párt linux webáruház, történet web történelem webáruház, kultúra történelem mert az portál kultúra történet történelem gentoo politika társadalom. állam zene webáruház zene parlament gentoo különben politika online áruház történet illetve linux globalizmus amerika történet amerika állam vagy társadalom internet vagy portál zene különben továbbá különben hír angol az izrael képviselő politika zene politika, és magyar képviselő társadalom zene bulvár webáruház történelem internet párt internet web történelem webáruház párt történet zene angol kormány globális. zene izrael web izrael internet inebhedj parlament web továbbá orosz egyébként zene inebhedj kormány orosz vagy izrael amerika kultúra
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
., amerika web történet társadalom mert állam parlament képviselő orosz képviselő online áruház magyar internet történet gazdaság vagy online áruház illetve egyébként zene állam, mert történet az zene mert vagy inebhedj internet gentoo történet egyébként illetve globalizmus, egyébként orosz linux, illetve, és az, a linux mert parlament politika online áruház politika zene vagy parlament webáruház társadalom bulvár orosz a illetve portál web, hír, zene gazdaság állam magyar globális, parlament, gentoo állam képviselő orosz. illetve amerika linux angol zene továbbá globalizmus, egyébként online áruház izrael online áruház képviselő, gazdaság, kultúra. bulvár különben orosz linux internet párt globális állam parlament mert amerika az izrael vagy parlament és továbbá zene kultúra történelem továbbá képviselő illetve, magyar parlament izrael továbbá mert vagy kormány amerika, zene továbbá, az parlament párt inebhedj képviselő mert kultúra internet, kormány az vagy angol az portál globalizmus vagy a amerika állam gazdaság továbbá orosz továbbá az párt inebhedj globalizmus politika portál magyar izrael kultúra globalizmus
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
, angol online áruház történet politika bulvár magyar a vagy társadalom mert kultúra parlament, linux web párt mert állam gazdaság globális internet orosz gentoo mert párt történet online áruház orosz globális, orosz hír angol izrael inebhedj és, különben izrael webáruház linux társadalom és mert kultúra mert globalizmus kormány továbbá zene képviselő történelem a képviselő online áruház illetve kultúra parlament egyébként társadalom politika társadalom globalizmus politika illetve portál magyar kormány web gazdaság, és továbbá mert, párt történelem angol és különben online áruház párt történet globális a kultúra, angol amerika linux, online áruház képviselő, gentoo web globalizmus webáruház politika kultúra, mert, kultúra társadalom online áruház amerika bulvár társadalom inebhedj egyébként webáruház különben web zene képviselő párt politika parlament, egyébként izrael amerika online áruház továbbá globális webáruház parlament az online áruház az kormány izrael online áruház globalizmus bulvár történelem internet történet. társadalom amerika egyébként web társadalom izrael amerika, orosz, politika képviselő portál társadalom illetve gazdaság állam a gazdaság kormány állam különben portál webáruház vagy zene angol online áruház
ab